2024. május 10., péntek

Egy vetélkedő a barátkozás szellemében

Javában zajlik a Bibliojátékok elnevezésű rendezvény az óbecsei Népkönyvtárban

Pénteken zárul a kilencedik alkalommal megrendezett Bibliojátékok, az általános és középiskolások vetélkedője az óbecsei Népkönyvtárban, amely november első hetében vette kezdetét. Az idei rendezvényen összesen több mint száz tanuló méri össze tudását.

Az idei rendezvényen összesen több mint száz tanuló méri össze tudását (Fotó:Kancsár Izabella)

Az idei rendezvényen összesen több mint száz tanuló méri össze tudását (Fotó:Kancsár Izabella)

– Intézményünk már több éve megszervezi a Bibliojátékokat. A rendezvény kétnyelvű, a magyar és a szerb ajkú diákok külön-külön versenyeznek hat-hat kategóriában: 1-2. osztályosok, 3-4. osztályosok, 5-6. osztályosok, 7-8. osztályosok, 1-2. középiskolások, valamint a 3-4. középiskolások. A versenyre a gyerekeknek a korosztályuknak megfelelő könyvet kellett elolvasniuk, feldolgozniuk, ezt követően pedig csapatjátékok során mérik össze felkészültségüket a Bibliojátékokon. A vetélkedő folyamán természetesen nemcsak az adott irodalmi alkotást dolgozzuk fel, hanem belecsempészünk egy kis nyelvtörőt, különféle mozgásos játékokat is. A diákok négyfős csapatokban mérik össze tudásukat, a csapatokat minden korosztályban kéttagú zsűri értékeli. A cél ezenkívül az ismerkedés, a barátkozás, valamint a csapatszellem építése. A diákok körében nagyon közkedvelt ez a verseny, idén mindhárom helyi középiskolából és a községbeli általános iskolákból is érkeztek csapatok – mondta Fenyvesi Szilvia, az óbecsei Népkönyvtár munkatársa, aki hozzátette, hogy a legjobban teljesítő csapatok nyereményben részesülnek, emellett minden résztvevő ingyenes, egy évre szóló tagsági könyvecskét kap a könyvtárba. A rendezvény a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósul meg.

Egy vetélkedő a barátkozás szellemében (Fotó: Kancsár Izabella)

Egy vetélkedő a barátkozás szellemében (Fotó: Kancsár Izabella)

Az óbecsei Népkönyvtár az év folyamán számos kulturális programot is szervez az olvasók számára. Az író-olvasó találkozók mellett irodalmi esteket, szavaló- és mesemondó versenyt, de kreatív műhelymunkákat is tartanak.

Nyitókép: Kancsár Izabella