A méhek nem alusznak téli álmot, ilyenkor is foglalkozni kell velük, sőt etetni kell őket, amit egy gondos méhész meg is tesz. Így jár el Csubrilo Zoltán is, aki Magyarkanizsán és Horgos környékén visel gondot saját méheire néhány éve, amióta hobbiméhészként belevágott a munkába. Mára már igen szépen felfejlődött az állománya, negyven családja van, és a tiszta, kifogástalan minőségű mézet a magyarkanizsai piacon értékesíti. Érdekességként ízesíti is különféle fűszerekkel, köztük gyömbérrel. Ezek a termékek különlegesek a palettán, mert megőrzik a hagyományos méz minden tápértékét, és hozzáadnak egy kis plusz jót. Zoltánnal a méhek téli gondozásáról beszélgettünk, arról, hogy milyen odafigyelést igényelnek a kis jótevők.
– Sokan azt hiszik, hogy ilyenkor a méhek nem aktívak, téli álmot alszanak, de ez koránt sincs így – avatott be a tudnivalókba Zoltán. – A méhek behúzódnak a kaptár olyan részébe, ahol több élelem található. Igaz, hogy az ősz hosszan elnyúlt, és ez most szerencsés eset is, mert tudtak elég mennyiségű virágport behordani. Elég jól serkentek a méhek, tehát fiasítás és új állomány is létrejött. A hosszú ősz azt is jelenti, hogy elég élelmet tudtak behordani, de én azért szeretem, ha mindig van felettük olyan élelem, amit könnyen elérnek, hogy ne kelljen léputcát váltaniuk – magyarázta a méhész.
– Sokan abba a hibába esnek, hogy nem etetik a méheket ősszel, utána tavasszal rácsodálkoznak, hogy elfogytak a méhek a kaptárból. Én etetem, figyelem őket, ha kell, pótolom az élelmüket. Ez a nagyobb hómennyiség benn tartotta a méheket, egészen más a helyzet, mint az elmúlt öt évben volt. Persze, az sem jó, ha sokáig benn maradnak, jól jönne egy kis felmelegedés, ami azt eredményezné, hogy kiszállnának tisztulórepülésre, utána pedig, ha az időjárás arra megfelelő lenne, nyugalmi állapotba kerülnének ismét. Tavaly májusban szinte téliesen alakult az időjárás, a nyári időszak meg nagyon száraz volt, és ez nem volt jó hatással a méhekre – magyarázta Csubrilo Zoltán, aki arra is kitért, hogy mennyi lenne az ideális nyugalmi állapot a méhek számára. – Régen azt mondták, hogy április eleje-közepe, ma már április elejére megtörténik a nemzedékváltás is – ismertette, majd az értékesítésről is szót ejtettünk.
– Népszerű a méz, főleg szeptembertől karácsonyig. Aztán némi szünet következik, és tavasszal kicsit megélénkül a forgalom, majd nyáron szinte teljesen leáll. A nagy felvásárlók nagyon alacsony, 2–2,5 eurós árat kínálnak érte. Divat 30 kilós hordókban eladni, úgy 4–4,5 eurót lehet kapni a mézért, a piacon pedig 800–1400 dinárt lehet érte kérni. Ezzel szemben a nagyvárosokban 1500 dinár alatt nincs kilója. Szerintem a mézet érdemes rendszeresen fogyasztani, nem csak kúraszerűen. A méz nem csodatévő gyógyszer, de bizonyos antibiotikum megtalálható benne, és az az előnye, hogy ez mind természetes anyag – emlékeztetett a méhész, majd így folytatta:
– Keresett a méz, de az ár azért hagy némi kívánnivalót maga után. Jelentős áremelést nem tudtunk elérni. A méhészek otthon tartják a mézet, hisz tavaly megfeleződött a méz mennyisége, sőt volt, akinél nem is lett, így sokan kivárnak. A piacon minimálisat tudunk csak emelni, habár a befektetéseink nőnek, túlmennek a hasznon. Felmerülhet a kérdés, hogy akkor miért is csináljuk. Esetemben ez hobbinak indult, mostanra viszont kinőtte magát, így arra törekszem, hogy minőségi mézem legyen.
Nyitókép: Csubrilo Zoltán archívuma - A méhekkel télen is törődni kell


