Festői környezetben, a martonosi Etno Cabana tájjelegű emlékházban és annak udvarán zajlik hétfőtől péntekig az Érezd magad jól! tábor, két váltásban. Az időben visszarepülve, hagyományainkat őrizve lehet ebben a környezetben elmerülni, rácsodálkozni, és élvezni, mint ahogy teszik azt most a gyerekek is, akik táborozni érkeztek, idén már hatodik alkalommal. Délelőtt az ovisokkal és a kisiskolásokkal foglalkoznak, délután a nagyobbakkal, akik között a harmadikostól a nyolcadik osztályosig vannak résztvevők. Összesen nyolcvan tanuló lakja be idén ezt a gyönyörű környezetet. Szinte meglepő, hogy a Martonos kis utcájában megbúvó kis ház micsoda látványt rejt. A belső berendezés a múltat idézi meg, de nem nélkülözi a kor igényeit sem, míg a tágas, rendezett udvar lehetőséget ad a felhőtlen szórakozásra, az igazi játékra, ami a szabadban zajlik. Csorba-Bagi Valentina táborvezető, szervező mesélt arról, hogy mi mindent tartalmaz ez a néhány nap, amit igyekeznek a leghasznosabban eltölteni.
– A gyermekek különféle foglalkozásokon vehetnek részt: készség- és képességfejlesztő játékokban, kézműves-foglalkozásokon, a kisebbek szerepjátékokban, éneklős, ismételgetős játékokban, a nagyobbaknak önismereti, közösségépítő, emberi értékeket átadó játékokat találtunk ki, emellett különféle mozgásos feladatokat, akadálypályákat teljesíthetnek. Színes programok is várták őket, köztük íjászat, agyagozás, bábelőadás, népzenei koncert, könyvbemutató (foglalkozással egybekötve), lovaskocsikázás – mesélte Valentina, majd így folytatta:
– Az Érezd magad jól! táborok célja, hogy a martonosi falusi közösség gyermekeinek programot teremtsen a nyár egy hetére, és hogy felejthetetlenné is tegye azt. Ennek közösségteremtő és -megtartó ereje is van. Továbbá kiszakítja a gyermekeket a mindennapi digitális világból. A közös élmények megélése segíti őket a későbbi kapcsolataik kialakításában. Fontos a valahova való tartozás érzésének a megélése. A programokat korosztályokra bontották – mondta Valentina, majd hozzátette, a tapasztalataik azt mutatják, hogy szükség van egy olyan helyre, ahol foglalkozásokat tartanak gyermekek számára, ugyanis ők a szünidőben sokat vannak otthon, a szüleik pedig keveset.
– Olyankor a gyerekek unatkoznak, vagy a telefonjuk, a számítógépük előtt ülnek, ami passzív szabadidő-eltöltésnek számít, és nem érik őket olyan ingerek, amilyenekre egyrészt szükségük van, másrészt pedig egy-egy területet fejleszteni tudnak. Nem titkolt szándékunk az sem, hogy szeretnénk visszaadni valamit annak a földnek, ami kinevelt minket – emelte ki a szervező.
A gyermekekkel foglalkozó szakemberek között van szociálpedagógus, mentálhigiénés szakember, védőnő, gyógypedagógus, pedagógus, testnevelő tanár is.
– Köszönjük támogatóinknak a támogatást: Magyarkanizsa Község Önkormányzatának és a Telek Paprikának. Külön köszönet a Martonosi Önkéntes Tűzoltó-egyesületnek, a magyarkanizsai Partizan Atlétikaklubnak, Sz. Lárka írónőnek, a konyhásnéninknek, Kiss Gizellának és a Mi Kis Falunk – Martonos Egyesületnek. Továbbá a gyermekeknek, hogy minden évben minket választanak, a szüleiknek, akik támogatják ebben őket, és a saját szüleinknek, akik a háttérben nyújtják számunkra a támogatást – mondta Csorba-Bagi Valentina.

Nyitókép: A felejthetetlen élmények közösségben születnek (Fotó: CSBV)