A Tisza menti községek összefogásának lehetőségéről és nehézségeiről tanácskoztak a magyarkanizsai Turisztikai Desztináció Menedzsment (TDM) hétvégén megtartott konferenciáján, ahol a községek turisztikai illetékesei mellett jelen voltak a magyarországi TDM szövetség képviselői és Juhász Bálint tartományi gazdasági titkárhelyettes is.
– Előző egyeztetések alapján már megfogalmazódott az elképzelés, hogy a Tisza menti községek – Ada, Törökkanizsa, Zenta és Magyarkanizsa – regionális összefogással közös turisztikai egyesületet hozzanak létre. Ennek a szerveződésnek a koordinálását vállalta magára a magyarkanizsai TDM. A konferencia során megerősödött a feltevés, hogy nagy szükség van az együttműködésre, mert így jobban tudnánk magunkat képviselni a piacon – nyilatkozta Koza Róbert, a magyarkanizsai TDM igazgatója.
A Tisza Menti Információs Fejlesztési Központ igazgatója, Fejsztámer Róbert, amellett, hogy egyetértett az elképzeléssel, a konferencián hangot adott véleményének, hogy az összefogással egyben meg kell határozni a résztvevők szerepeit, feladatait, hogy a pályázati lehetőségeket maximálisan kihasználják, és ne legyenek egymás konkurenciái. Juhász Bálint a tartományi szintet képviselve üdvözölte az összefogás gondolatát, mivel Vajdaság turisztikai lehetőségei nincsenek kihasználva.
– Az idegenforgalom a legjelentősebb gazdasági ágazat, mely növekvő tendenciát mutat, ezen belül is a falusi turizmus, mert a statisztikák szerint ott jegyzik a legtöbb vendégéjszakát. A természet adta lehetőségeken kívül is programokat kell nyújtani a vendégeknek, de az elaprózott lokális fejlesztések mellett együttműködéssel sikeresebben tudnának fellépni – mondta Juhász, aki azt is hozzátette, hogy hamarosan a Tisza nemzetközi hajóúttá válik, ami szintén további lehetőségeket nyit meg a térség idegenforgalmi fejlesztése előtt.
Víg Tamás, a magyarországi TDM stratégiai vezetője elmondta, hogy véleménye szerint is az itteni szervezetek elaprózva működnek, amin változtatni kellene. Szervezetük célja az idén a határon túli magyar vidékeken a TDM-szervezetek működésének serkentése. Ennek érdekében a Kárpát-medencét felölelő összefogásban gondolkodnak. Koza Róbert elmondta, hogy a magyarkanizsai TDM már csatlakozási kérelemmel fordult a magyarországi TDM-szövetséghez.
– Magyarkanizsa lehetne az első, amely a magyarországi TDM-szövetség soraiba lépne, ezzel megnyitva a kapukat a Kárpát-medence felé. Kiszélesítenénk a határokat, mert már mindannyian tudjuk, hogy a turizmusnak nincsenek határai, desztinációkban kell gondolkodni.


