2026. július 26., vasárnap

Muzslyán lezajlott a Suliszínház fesztivál elődöntője

Holnap Csókán tartják a Vajdasági Suliszínház Fesztivál döntőjét

A Muzslai Petőfi Sándor MME nagytermében több mint 250 gyermek részvételével a hétvégén megtartották a Vajdasági Suliszínház Fesztivál negyedik elődöntőjét.

Fotó: Kónya-Kovács Otília

Fotó: Kónya-Kovács Otília

Az idén első alkalommal történt meg, hogy ezen a helyszínen két csoportban versenyeztek a gyerekek, hiszen különválasztották azokat, akik csak anyanyelvként tanulják a magyar nyelvet, illetve külön szerepeltek, akiknek megadatott, hogy anyanyelven tanulhatnak az iskolájukban.

A megmérettetés első részében felléptek a bókai, a homorévi, a módosi, a surjáni, a titeli, a maradéki és a nyékincei anyanyelvápoló csoportok tagjai, ez utóbbi településről első ízben érkeztek kisszínészek. A rendezvény második részében pedig az erzsébetlaki, a beodrai, a nagybecskereki, az ürményházi anyanyelvápolók egy-egy csoportja lépett színre, illetve Magyarittabéről, Nezsényből, valamint Muzslyáról két-két csoport mutatkozott be.

A zsűri – Jódal Rózsa, Nagy Margit és Takarics Róbert – döntése szerint a magyarittabéi anyanyelvápolók nagy csoportjának tagjai érdemelték ki a legjobb előadásnak járó címet, Petes Erzsébet rendezésében Rebeka-Életjáték címmel adtak elő egy kis darabot.

Ez a darab jutott tovább a holnapi csókai döntőbe. A rendezvény holnap 15 órakor kezdődik a Művelődési Házban.

Magyar ember Magyar Szót érdemel