A Tanyaszínház társulata 1978 nyarán – tehát negyvennyolc éve – indult útra először, hogy olyan eldugott településekre is elvigye a színház élményét, ahol színielőadást csak tévében vagy ott sem látott a falvak apraja-nagyja. A majd öt évtized alatt sokat változott a világ, a miénk is, de ami biztosan megmaradt/fennmaradt, az az, hogy a vajdasági magyar emberek szeretik a Tanyaszínházat, várják a társulat érkezését a saját településükre vagy valamely közeli faluba, városba. Ez szerencsére nem ment ki a divatból gyorsan változó, számos értéket oly sebesen eldobó, elengedő világunkban. Sokan akár száz kilométert is képesek utazni azért, hogy ott legyenek a kavillói bemutatón.
Valamikor az emberek kivágták az újságból a Tanyaszínház turnéútvonalát közlő kishírt, ma már a hetven, nyolcvanévesek is a mobiltelefonjukon nézik meg, mikor érkezik hozzájuk az alkalmi társulat. De a kíváncsiság, a színházi élmény megélése iránti igény nem változott. Az alapításkor Kovács Frigyes és Hernyák György akkor, negyvennyolc éve nagyon ráérzett arra, hogy minden ember igényli a csodát, a játékot, a mesét – szóljon az a kőkemény valóságról, vagy kalauzoljon el bennünket egy mitikus világba –, és ezt örömmel éli meg a csillagos ég alatt, sámlin, szalmabálán ülve is.
Ma, szombat este van a bemutató Kavillón, ám már napok óta úton van a Tanyaszínház csapata: az elmúlt estéken átélték a közönség előtti megmutatkozás első izgalmait, megtapasztalták, mi minden kell ahhoz, hogy ismeretlen környezetben is rendben legyen minden a fénytechnikával, a színpaddal, a kellékekkel.
Nagyon nehéz, emberpróbáló feladat végigcsinálni a nyári rekkenő hőségben a próbákat és főképp a turnét, de egy fontos lehetőség – megkockáztatom – ajándék is a művészeti akadémián töltött első év után „élesben” begyakorolni a színészi hivatás mesterségbeli részét, amibe beletartozik a színpadon adódó váratlan, kínos, mulatságos helyzetek kezelése, a színpad gyors és szakszerű felállítása mindennap más bácskai, bánáti településen, a kosztümök mosása, szárítása, vasalása, a kellékek javítgatása. Nem könnyű naponta útra kelni, eljutni a turné következő állomására, utána tudásuk, tehetségük legjavát adni a színpadon, mindig más alkalmi szálláshelyen lepihenni. Itt aztán megtapasztalhatják ezek a fiatalok, hogy milyen szép, de nehéz hivatást választottak. Tudok olyan egykori színinövendékről is, aki harminc éve a tanyaszínházas turnén döbbent rá, hogy ez nem az ő világa, mégsem akar színész lenni, s kis kacskaringóval, de megtalálta azt a hivatását, amiben igazán sikeres és otthon van. Ez egyedi példa, a legtöbb színészünk még évtizedek múlva is örömmel idézi fel a vándorszínészkedés nyarait, az anekdotává átalakult élményeket.
Minden évben más-más a Tanyaszínház csapata, de minden évben kirobbanó energiát, fiatalos hevületet sugároznak a publikum felé a színpadról, s hiszem azt, évtizedeken át a lelkük rejtett zugaiban továbbviszik a turnék hangulatát, építkezni tudnak belőle. A vándorszínészkedéssel töltött heteknek van egy varázsa, ami miatt a már oklevelet szerzett, hivatásos társulatoknál dolgozó fiatal művészeink is a nyaruk nagy részét a Tanyaszínház vándortársulatánál töltik, végigcsinálják a turnét.
Ez élteti ezt, a magyar színházi életben ma is egyedülálló, de az európai színházi életben is párját ritkító formációt, ahol a turné szűk egy hónapja során a mindig változó társulat tagjai több ezer nézőhöz viszik el a színházi élményt. A közönség egy része kizárólag ilyenkor jut színházi élményhez, de a rendszeres színházlátogatók is, akik ellátogatnak a turné valamely helyszínére, a különleges, szabadtéri környezet miatt lazább, reakcióiban spontánabb nézősereget alkotnak, mint a kőszínház nézőterén szép öltözékben ülő publikum. Lenyűgöző az adat: 1978-ban az első turné 19 állomásán mintegy 8000 nézője volt az előadásnak, ám a majd öt évtized alatt több mint félmillióan látták a különböző vajdasági településeken a Tanyaszínház produkcióit.
Idézzük fel kicsit a „hőskort”: csacsifogat szállította a színházi kellékeket, a kilenc ifjú színész/színinövendék pedig a nyári hőségben gyalogolt a poros dűlőutakon egyik helyszínről a másikra, naponként egy vagy két előadást tartva. Előadásaikat piactereken, iskolaudvarokban, futballpályákon játszották. A falu apraja-nagyja megjelent a nagy eseményen, megvendégelték az alkalmi társulatot, és az előadás végén pénz is került a kalapba. Az első években még világosban tartották az előadásokat, mert nem voltak reflektoraik.
A harmadik évadtól az alkalmi társulat tagjai már kerékpáron követték a csacsifogatot, később pedig traktort vettek, ez szállítja a díszleteket, kellékeket, a színészek közül ki biciklivel, ki gépkocsival érkezik az aznapi előadás helyszínére. Akit mindez bővebben is érdekel, megnézheti K. Kovács Ákos és Oláh Tamás dokumentumfilmjét. Persze, számos tanulmány, sőt könyv, doktori értekezés is készült a vajdasági kulturális térnek erről az egyedi jelenségéről, a Tanyaszínházról.
Az idei előadás Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című műve alapján készült, Mezei Kinga rendezésében. Ez Vörösmarty 1830-ban írott drámai költeménye, amelyet a szerző életében nem adtak elő.
A leendő nézőknek – akik iskolai tanulmányaik során valamilyen fokon találkoztak ezzel az örök érvényű művel – talán érdemes idézni néhány mozzanatot, amit ismertető gyanánt vetettek papírra a Csongor és Tündéről. A műnek két szintje van: az első a mese, a második a filozofikus gondolatok szintje. Ezenkívül két világszint is szerepel benne, a földi világ, a realitás tere, valamint az égi világ, az ideák világa. Csongor egy kozmikussá felnagyított nap alatt végigjárja a világot. Célja a boldogság megtalálása. A csodafánál megleli a boldogságot, Tündét, de Mirigy elszakítja őket egymástól. Ekkor Csongor elindul Tündérhon keresésére. Útközben sok próbát kell kiállnia…
De szakítsuk is itt félbe a mű átmesélését, inkább mindenkit arra biztatok, nézze meg az előadást. Remek döntés volt épp ezt az alkotást választani, hiszen a XXI. század vajdasági embere számára is érvényes mondanivalója van, korszerű színházi eszközökkel, olyan fiatalok tolmácsolásában, akik a korántsem könnyű, ám oly szép színészi pályát választották.
A jó bornak is kell a cégér, egyik kedves ismerősöm a szenttamási első nyilvános próba után azt írta a közösségi oldalon közzétett bejegyzésében: Tetszik, vagyis ajánlom!
Nyitókép: Ótos András felvétele
