A kolbászok, a szalonna és más feldolgozott húsipari termékek rendszeres fogyasztása növelheti a vastag- és végbélrák kialakulásának kockázatát – figyelmeztetett Jekatyerina Jersova, az orosz Egészségügyi Minisztérium Endokrinológiai Nemzeti Orvosi Kutatóközpontjának klinikai endokrinológusa.
A szakember hangsúlyozta, hogy egyetlen adag gyorsétel önmagában nem okoz daganatos megbetegedést, a kockázatot azonban az ilyen élelmiszerek egyes összetevőinek rendszeres fogyasztása növelheti. Mint kiemelte, a legerősebb tudományos bizonyítékok a feldolgozott húsokra – például a kolbászokra, a szalonnára, a felvágottakra és más húskészítményekre – vonatkoznak. Jersova emlékeztetett arra, hogy a Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség (IARC) szakértői már 2015-ben arra a következtetésre jutottak: a feldolgozott húsok fogyasztása összefügg a vastag- és végbélrák fokozott kockázatával. A rendelkezésre álló adatok szerint napi 50 gramm feldolgozott hús elfogyasztása hozzávetőleg 18 százalékkal növeli a betegség relatív kockázatát.
Az endokrinológus hozzátette, hogy egy 2024-es szisztematikus áttekintés és metaanalízis szintén kapcsolatot talált az ultrafeldolgozott élelmiszerek magas fogyasztása és a vastagbélrák gyakoribb előfordulása között. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ezek megfigyeléses vizsgálatok eredményei, ezért nem bizonyítják, hogy kizárólag az élelmiszerek feldolgozottsági foka okozza a betegséget.
Nyitókép: Pixabay.com



