Hetedhét határon innen, hetedhét határon túl

Gyerekkorunkból hozzuk magunkkal a játékok iránti rajongást. Legyen az építőkocka, baba, plüss, kirakós, logikai vagy bármilyen más játékszer, felkelti bennünk a vágyat, hogy kézbe vegyük, és elkalandozzunk általa egy képzeletbeli világba. E fantasztikus közeg megtestesülése a székesfehérvári Hetedhét Játékmúzeum, amelyben annyiféle kiállítási tárgy kapott helyet, hogy három szinten alig férnek el. A múzeum kapuján betérve tanácsos hátrahagyni elfoglalt, zsémbes, unatkozó vagy mord énünket, és engedni, hogy az ösztöneink vezessenek a játékok rengetegében.

Létezik egy hagyományos népmesei kifejezés, amely egy rendkívül távoli, szinte elérhetetlenül messzi, mesebeli világot jelöl. Így hangzik: hetedhét határon túl. E szókapcsolat a magyar folklórban egyaránt szimbolizálja a térbeli távolságot és a mágikus, valóságon túli birodalmakat is. Hallatán megborzong az ember, és hegyezni kezdi a fülét, hisz sejthetően valami izgalmasról lesz szó. E kifejezést vették alapul, roppant ötletesen, a székesfehérváriak, amikor városukban másfél évtizede létrehozták és nevesítették a Hetedhét Játékmúzeumot, amelyet nem is akárhová költöztettek be, hanem egy középkori alapokra épült, barokkos épületegyüttesbe. A Hiemer–Font–Caraffa épülettömbbe, amely Székesfehérvár történelmi belvárosában, a Városház tér oldalán található, s a város egyik legfőbb kulturális látványossága. Országosan védett műemlék, amely meghatározza a városközpont hangulatát. A bámész látogató amint elhalad Kati néni, a fertályos asszony bronzszobra mellett – és persze suttyomban megdörzsöli a szobor kifényesedett orrát, hiszen a helyiek szerint e művelet szerencsét hoz –, máris a központi téren találja magát, ahol egy feltűnő, színes tábla jelöli a helyi jellegzetességek sorában a játékmúzeumot. A népmesei meghatározással ellentétben e múzeum hetedhét határon innen található, és különleges atmoszférája belépésre csábít. A betérő már a pénztár felé gyalogolva plüssmackók sorfala mellett halad el, s a vitrinekben kiállított játékok sokféleségét látva kedvet kap egy körsétához.

Így jártam jómagam is, barátnőm kíséretében, mikor is a közelmúltban egy székesfehérvári csoportos kiránduláson vettünk részt, és a kószálásra kijelölt szabadidő felét a játékmúzeumra szántuk. Mint utólag kiderült, a gyorsan elröppenő óra mindössze egy tempósabb tárlatlátogatásra elegendő, ám az elmélyült nézelődésre érdemes több időt szakítani. Persze a hatvan perc is remek időtöltés, hiszen a Hetedhét Játékmúzeum önálló játékgyűjteménye mellett megtekinthető két állandó kiállítás is, mégpedig a Moskovszky-gyűjtemény, valamint Réber László grafikusművész kiállítása. A játék, a mese, a képzőművészet és az irodalom összefonódik tehát e múzeum termeiben, amelyekben szépen elkülönítve bejárhatóvá válnak ezek a különleges világok.

Az önálló játékgyűjtemény a múzeum 2012-es megnyitásával jött létre. Az elsősorban adományozással gyarapodó kiállítási anyag főként a 20. század Magyarországára és tágabb térségére jellemző gyermek- és játékkultúrát jeleníti meg. A legtöbb tárgy a II. világháború után keletkezett, de találunk a gyűjteményben a múlt század 20-as, 30-as éveiből származó játékokat is.

A tárgyak sokféleségének csak a fantázia szabhat határt, vagy talán még az sem, hiszen a polcokon, vitrinekben, szekrényekben és imitált szobabelsőkben nagyon sokféle játék kapott helyet. A különböző kirakósok, kockák, babák, mackók, kisautók, búgócsigák, vonatok és ezernyi más érdekesség özönében izgalmas felfedezni gyerekkorunk játékait a seggbefújós kiskakastól a srófra járó, lépegető bádogtyúkon át a berregő rendőrmotorig, és pironkodva vehetjük tudomásul, hogy ha hajdan volt játékaink immár múzeumi tárgyakká váltak, az annak a jele, hogy bizony felettünk is eljár az idő. A kiállítási térben sétálva, vagy a játékszekrény fiókjaiban lapuló tárgyakat egyenként felfedezve mindenesetre gyerekké válhatunk ismét, átélve a kutatás és a meglepetés izgalmát.

A múzeum következő szintjén a Moskovszky-gyűjtemény kapott helyet, amely a magyarországi játékmuzeológia talán legjelentősebb anyaga. A gyűjtemény története az 1800-as évek végéig nyúlik vissza, amikor egy osztrák származású kislány, Auer Erzsébet és családja áttelepültek Magyarországra. Édesapja korai elvesztése mellett a kislánynak egy másik veszteséggel is meg kellett küzdenie, hiszen a költözéssel gyönyörű játékaitól is meg kellett válnia. Ennek okán az időközben felnőtté vált kislánynak – és később lányának, Moskovszky Évának is – szenvedélyévé vált a játékgyűjtés, a régi játékok megbecsülése és szeretete. A nagyjából 5000 kicsiny tárgyból alkotott együtteseik, babaszobáik többnyire a 19. század főúri, valamint a polgári-középosztálybeli tárgykultúrát és életmódot reprezentálják. Olyasféle érzése támad az embernek, miközben e gondosan berendezett, babák által belakott, méretarányosan pöttöm babaházak között jár, miként Jonathan Swift Gullivere érezhette magát Lilliputban, az arasznyi emberkék világában.

A gyűjtemény egyébiránt nemcsak sajátos látványvilága miatt különleges, hanem amiatt is, mert minden darabjának története van. Sokról tudható, hogy ki készítette, ki volt az eredeti tulajdonosa, hogyan alakult a sorsa, amíg a gyűjteménybe került. A több ezernyi apró játékeszköz egy része eredetileg is játéknak készült, a műtárgyak más csoportja azonban mesteremberek remekeiként vagy mintadarabjaiként később vált játékká. Így megcsodálhatunk például egy századfordulós konyhát és kamrát, minden oda illő bútorral, használati tárggyal egyetemben. Soha nem láttam még efféle, gyűszűnyi kuglófsütő formát vagy hüvelykujjnyi dagasztóteknőt korábban, mindenesetre a bársonybevonatú, pöttöm ülőgarnitúrák, díszes, körömnyi falitükrök és a szalonok asztalán álló miniatűr teáskészletek mind-mind lenyűgöző látványt nyújtanak. A páratlan értékű babacsaládok, minden ingóságukkal együtt, hitelesen jelenítik meg régi korok világát, és átadhatják elődeink esztétikai örökségét.

S ha már eleget kalandoztunk a múlt századok babavilágában, érdemes megtekinteni a múzeum másik állandó kiállítását, Réber László grafikusművész sajátos világát is. Az 1920-ban született művész elsősorban meseillusztrációi révén lehet ismerős sokaknak, hiszen rajzai olyan neves szerzők könyveit díszítik, mint Lázár Ervin és Janikovszky Éva. A Négyszögletű Kerek Erdő illetve a Kire ütött ez a gyerek? című kultikus gyerekkönyvek képi világa elevenedik meg többek között a Réber-kiállításon, amely a művész több mint fél évszázados, sokrétű munkásságának legfontosabb csomópontjaira koncentrál, megmutatva a szellemes rajzos ötleteket felvonultató alkotó humoros, néhol groteszkbe hajló képi világát. A meseillusztrációk színes közegétől elkülönítve a jobbára felnőtteknek szánt művekből is ízelítőt kaphatunk, hiszen láthatók a művésznek az Örkény egyperceseihez készült könyvgrafikái, valamint az Élet és Irodalomban megjelent, úgynevezett „ÉS-rajzai” is. A kiállítótérben elhelyezett számítógépen megtekinthetők további Réber-művek, például a vázlatai, a háborús kollázsai, a karikatúrái, és még az általa illusztrált könyvekbe is bele lehet lapozni. Az animációk kedvelői emellett valódi csemegére bukkanhatnak, valamint a játékos kedvűek sem fognak csalódni, hiszen a Szegény Dzsoni és Árnika című, Lázár Ervin-meseregény színpompás képi világa társasjáték formájában jelenik meg, kicsiknek és nagyoknak jópofa kikapcsolódást nyújtva.

Megéri hát betérni a Hetedhét Játékmúzeumba, amely nemcsak az időben röpít vissza, hanem az irodalom és a képzőművészet berkeibe is elkalauzol, miközben meggyőzhet bennünket a játék univerzális nyelvének erejéről, hiszen sétáljon a múzeum falai között bárki, kortól, nemtől és beszélt nyelvtől függetlenül egyaránt elvarázsolódhat, eljutva képzeletben hetedhét határon innen(ről) hetedhét határon túlra.