2024. május 10., péntek

FRISSÍTETT – Megalakult az új összetételű tartományi képviselőház

Házelnököt és alelnököket nem választottak – A VMSZ 9 fővel alakított frakciót

Cikkünkhöz GALÉRIA is tartozik.

Pénteken megalakult a Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőházának új összetétele. Az ülésen Miroslav Španović (Aleksandar Vučić –Vajdaság nem állhat meg jelöltlista) korelnök elnökölt. A szerbiai képviselőház három nappal korábban tartott alakuló üléséhez képest a vajdasági parlament első ülése békés, higgadt körülmények között zajlott le. Nem volt kiabálás, sípolás és transzparens-csata. A Szerbia az erőszak ellen képviselői nem vettek részt az ülésen, de az épületben tartózkodtak.

Az ülés a mandátumok hitelesítésével kezdődött. A képviselők megválasztásáról szóló bizonylat és a Tartományi Választási Bizottság (PIK) a választások lebonyolításáról szóló jelentésének alapján hitelesítették azokat. A mandátumhitelesítő bizottság 7 tagot számlált. Az ülés kezdetétől a hitelesítés okán elrendelt 45 perces szünetig 83 képviselő volt a teremben, míg a folytatásban 82-en. A bizottság feladata volt felülvizsgálni, hogy az egyes képviselők megválasztásáról szóló bizonylatban szereplő adatok megegyeznek-e a PIK jelentésében szerepelő adatokkal, majd a megállapítottakról jelentést állított össze – minden adat egyezett. A mandátumhitelesítő bizottság jelentését vita nélkül fogadták el, 80 igen szavazattal, míg két jelenlevő képviselő nem szavazott. A tartományi képviselőháznak 120 képviselője van, az első ülésen mindannyiuk mandátumát hitelesítették, ezzel megalakult a parlament új összetétele.

Juhász Bálint, a VMSZ frakcióvezetője örömének adott hangot, hogy az alakuló ülés konstruktív, nyugodt hangulatban zajlott le (Ótos András felvétele)

Juhász Bálint, a VMSZ frakcióvezetője örömének adott hangot, hogy az alakuló ülés konstruktív, nyugodt hangulatban zajlott le (Ótos András felvétele)

Miroslav Španović tájékoztatta a jelenlevőket, hogy meg kell alakítaniuk a képviselőcsoportokat, az erről szóló döntéseket az iktatóban kell átadni. Az elnöklő ezután határozatlan időre megszakította az ülést, így házelnököt és alelnököket nem választottak. Hasonlóképpen végződött kedden a köztársasági parlament alakuló ülése, a személyi és szervezeti döntéseket akkor sem hozták meg.

A tartományi képviselőházba a 2023. december 17-ei választáson résztvevő 13 jelöltlistából hat jutott be. A mostantól számítandó hatalmi ciklusban az Aleksandar Vučić – Vajdaság nem állhat meg lista 66 képviselővel vesz részt, a Szerbia az erőszak ellen listának 30 képviselője van, a Vajdasági Magyar Szövetség 63.721 szavazatot, ezzel pedig 9 mandátumot szerzett, a NADA koalíciónak és az Ivica Dačić nevével fémjelzett listának 7-7 képviselője van, az Orosz Pártnak pedig 1.

Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség megbízott elnöke Facebook-bejegyzésben reagált az új összetételű parlament megalakulására: „A VMSZ 9 fős frakciót alakított, amivel a harmadik legerősebb választási lista vagyunk! Felkészült, elhivatott a tartományi csapatunk is. Jó munkát kívánok nekik!”

A Vajdasági Magyar Szövetség képviselői az alakuló ülés első „családi” fotóján (Ótos András felvétele)

A Vajdasági Magyar Szövetség képviselői az alakuló ülés első „családi” fotóján (Ótos András felvétele)

FOLYTATNI AZ EGYÜTTMŰKÖDÉST

Juhász Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség tartományi parlamenti frakcióvezetője sajtónyilatkozatában rámutatott, hogy az alakuló ülés konstruktív, nyugodt környezetben és hangulatban zajlott le.

– Rendbontás, destruktív hozzáállás nélkül hitelesítették a képviselői mandátumokat. Remélem, hogy a munka így folytatódik a jövőben is. A Vajdasági Magyar Szövetség kilenctagú frakciója megalakult, választási listánk elnevezéséhez hasonlóan Elnökünkért, közösségünkért, a jövőért! névvel jegyeztettük be. A harmadik legerősebb politikai tömörülés vagyunk a tartományi parlamentben, köszönhetően a polgárok hatalmas támogatásának. A támogatást munkával és érdekképviselettel, a prioritások felvállalásával és megvalósításával szeretnénk megköszönni. Kisebbségi közösség képviselőiként nagyon fontos, hogy jelen legyünk ott, ahol a döntések születnek, így a tartományi kormányban is – fogalmazott Juhász Bálint.

Szavai szerint arra készülnek, hogy minél több területen képviseltessék magukat.

– Munkánk eredménye minden vajdasági polgár számára előnyös. Nagyon fontos a tartományi kormánynak az oktatásban, vagy a művelődési életben betöltött szerepe, fontos intézményrendszert működtetünk. Nem mellékes a mezőgazdaság, vagy éppen a turizmus területe, az, hogy a vajdasági magyar közösség vállalkozásai tudnak-e fejlődni a jövőben. Vajdaság párhuzamos fejlődési lehetőséget kínál, ezzel élni szeretnénk, azaz kihasználni azt, a szó lehető legjobb értelmében, az egész közösség javára és érdekében – hangsúlyozta Juhász Bálint.

Válaszolva a kérdésre, hogy számíthatnak-e a tartományi parlament elnöki tisztségére, elmondta, ez a koalíciós tárgyalások befejeztével derül majd ki.

– Mind a tartományi, mind a köztársasági szintű együttműködést meg kell beszélni, hogy kiderüljön, miként tudunk a teljes hatalmi vertikumban a legeredményesebben tevékenykedni a közösség érdekében. Nem az a cél, hogy valaki tisztséget kapjon. A tisztség sokkal inkább eszköz a program megvalósításának, a közösség boldogulásának vonatkozásában. Erre majd csak a koalíciós tárgyalásokat követően tudunk választ adni, viszont az együttműködés folytatására készülünk. Ez azt jelenti, hogy a VMSZ és a vajdasági magyar közösség által eddig birtokolt pozíciók a tárgyalások kiindulási alapját képezik – szögezte le Juhász Bálint.

AZ ELLENZÉK A NÉP HANGJA KÍVÁN LENNI

A Szerbia az erőszak ellen képviselői nem vettek részt az alakuló ülésén, míg a NADA koalíció képviselői jelen voltak, viszont nem szerettek volna részt venni a munkában.

Stanko Pužić, a Szerbia az erőszak ellen választási koalíció tartományi listavezetője közölte: védelmezni fogják annak a 215 ezer szavazónak az akaratát, aki erre a jelöltlistára adta le a voksát.

– A nép hangja leszünk a tartományi parlamentben, szeretnénk visszaadni a képviselőház integritását. A mai napon a választási folyamat vereséget szenvedett Szerbiában – fogalmazott Stanko Pužić.

Đorđo Đorđić, a Szerbia az erőszak ellen képviselője mindenekelőtt köszönetet mondott a listára szavazó polgároknak. Hozzátette, a választópolgárok támogatása ösztönző erővel bír munkájuk során.

– A legnagyobb ellenzéki csoportosulásként az a feladatunk, hogy beszéljünk mindarról, ami a régiót érinti. Feltesszük majd a kérdést, hogy mire költik a vajdaságiak pénzét, miért nincs egészséges ivóvíz több tartományi nagyvárosban, vagy miért ömlik annyi pénz Vajdaságból Szerbia többi térségébe. Természetesen Vajdaság Szerbia része, viszont Belgrád után az ország második legjelentősebb gazdasági régiója, tudni szeretnénk, hogy mire költik el a pénzünket. Olyan politikai csoportosulás leszünk, amely mindenről informálja majd a polgárokat – szögezte le Đorđo Đorđić.

Nyitókép: Ótos András felvétele