2024. május 9., csütörtök

Felújítják a járdákat

Az év végéig és a jövő év első hónapjaiban aszfaltoznak Verbászon

A verbászi Komunalac Közvállalat karbantartással megbízott munkaegysége a múlt héten megkezdte a járdák felújítását és újraaszfaltozását a város főutcáján. A napokban a Tito marsall utca bal oldalán, az Ivo Lola Ribar és a piac közötti részen folyik a munka.

− Az önkormányzattal megkötött szerződés értelmében a vállalat jelenleg a főutcán végzi a  járdák teljes rekonstrukcióját. A várossal 10 millió dinár értékű szerződést kötöttünk, a munkával közvállalatunkat bízták meg, és megragadom az alkalmat, hogy megköszönjem az önkormányzatnak a bizalmat, különösen azért, mert nem vagyunk kifejezetten erre szakosodott cég, de megmutattuk, hogy képesek vagyunk elvégezni az ilyen jellegű és az ennél nehezebb munkákat is. Az önkormányzat a szerződést odaítélhette volna magáncégnek is, amely jobban felszerelt és több szakemberrel rendelkezik az ilyen jellegű munkák végzéséhez, mint mi, de a helyi közvállalat mellett döntött,  hogy a munkálatokra szánt összeg a községben maradjon. Predrag Rojević polgármesterrel azt beszéltük meg, hogy a járdák aszfaltozása jövőre is folytatódik. Eddig 1000 négyzetméteren fejeztük be a munkát, és még legalább 5000 négyzetméter felújítása maradt hátra. Az időjárási viszonyok kedvezőek, így amíg csak lehet, folytatjuk a  megkezdett munkálatokat – mondta Igor Škundrić, a Komunalac Közvállalat igazgatója. Szavai szerint miután befejezik a piacig vezető járdát, áttérnek az utca túloldalára, majd a Sava Kovačević és a Gustav Krklec utcákban építik az új járdát.

− Évtizedekig nem ruháztak be a gyalogosok által használt infrastruktúrába, de a pénzügyi stabilizáció után az önkormányzat úgy döntött, hogy megkezdi a járdák helyreállítását. A Komunalac dolgozói nagyon jól teljesítettek a terepen, s erről a nap folyamán mi magunk is meggyőződtünk, miután megtekintettük a munkálatokat – tette hozzá az igazgató.

Kiemelte, az említett munka mellett a közvállalatban  még 12 különböző tevékenységet végeznek, a város többek között őket bízta meg a parkolás felügyeletével is.

Nyitókép: Folyik a járdák felújítása Verbász főutcáján (Fotó: Paraczky László)