Mit jelenthet egy gyermeknek, mit jelenthet egy középiskolásnak, egyetemistának és mit jelent egy felnőtt embernek a húsvét? Vagy egy idősnek? – merülnek fel bennem a kérdések a nagyhét előtti fűkaszálás során, miközben a frissen nyírt gyep jellegzetes aromája beáramlik orrjárataimba. Hogy miért asszociálhat egy huszonéves gyepvágás során a húsvétra? Gyermekkoromban akkor éreztem hasonló illatot, amikor testvéreimmel vödörnyi fűszálat gyűjtöttünk a húsvéti fészekrakáshoz. Fészek azért kellett akkoriban, hogy a „nyuszikának” legyen hova tennie a nekünk szánt ajándékot, amelynek kivárása és az abból adódó izgatottság jelentősen meghatározta a húsvéti ünnepeink hangulatát. Nagypénteken szigorú böjtöt tartottunk, nagyapám kukoricát pattogtatott a családnak. Délután barkát gyűjtöttünk a kertünkben álló fáról. Húsvétvasárnap mindig összegyűlt a széles családi kör, ami rengeteg izgalmas játékpercet hozott a legfiatalabb sokaságnak. Nagyszüleimnél elrejtett csokoládékat is kerestünk a kertben. Húsvéthétfőn eleinte még édesapám kísért el a szűk családi kör női képviselőit parfümmel meglocsolni, később azonban már kerékpárral, baráti társaságban szeltük át szülőfalum utcáit, és nem csak hozzátartozókat látogattunk meg. A parfümöt pedig idővel szódásflakonra váltottuk.
Mily szép is volt! Középiskolásként, egyetemistaként már nem raktunk fészket, ajándékra már nem gondoltunk. Hirtelen felgyorsult életünk lelassulásában reménykedtünk, abban, hogy elegendő időt tudunk szeretteinkkel tölteni. Eme vágyunk azonban javarészt kielégítetlen maradt. Talán a rohanás az oka annak, hogy a barka, a sonka, a torma illatától nem ez az időszak elevenedik fel gondolataimban, sokkal inkább a gyermekkorom. Szinte még haza sem értünk, már utazhattunk is vissza kollégiumi szobánkba tanulni, nyakunkon a vizsgaidőszakkal. De még hátravolt a locsolkodás! Az év legizgalmasabb hétfőjeként tartottuk számon ezt a napot akkoriban. Olyan nap volt, amikor az ébresztőóra szundi funkcióját nem kellett bekapcsolni, hiszen a bennünk égő láng úgy pattintott ki az ágyból, ahogyan a kukoricaszem repül ki a forró serpenyőből. Kigördültek a lovas kocsik a tájház udvarából, és elindultunk a frontvonal felé. A népzenészek húzták. Tudtuk jól: nem mindenki fog két lábon járva visszatérni. De vállaltuk! A locsolkodókat minden állomáson – a frissen sült péksütemények mellett – különféle gonosz italokkal várták. Csaknem harminc helyen fordultunk meg minden évben.
De mit jelent nekem ma a húsvét? A tavasz, a barka, a friss fű illatát? A torma, a sonka, a főtt tojás ízét? Finom kalács, piros tojás? Számít még? Fontos részalkotóként mind-mind hozzájárulnak az ünnep szépségéhez, a lényeg azonban más dimenziókban keresendő. Felvidéki vívó ismerősöm egy diskurzus során esztendőnk szerkezetét egy sportmérkőzés felépítéséhez hasonlította. A húsvét előtti időszak szerinte a bemelegítés. Az ünnepekkel a pörgős, mégis élvezetes mérkőzés periódusába lépünk át, amely egészen az adventi időszakig tart. Ekkor kezdetét veszi a levezetés. Szerinte a bemelegítés utáni momentum a legalkalmasabb arra, hogy végigfuttassuk elménkben, pontosan mit is szeretnénk csinálni a lényegi időszak során. A húsvéti ünnepek segíthetnek megtelíteni bennünket reménnyel. Ilyenkor nemcsak a természetben, hanem a lelkünkben is beköszönt a tavasz. A húsvéti történet a világtörténelem legfontosabb eseménye, amely a reményt, az egyedüli reményt adja az emberi létről, saját életünkről. Érdemes most számot vetni magunkkal, az előttünk álló, pezsgő, élettel teli időszak előtt.
Nyitókép: Pixabay
