2024. október 4., péntek
FORMULA–1

Versenyeket hagyhatnak ki az élcsapatok?

A sport élhetőbbé tétele és a csapatok közötti szakadék csökkentése érdekében tavaly óta egy évenkénti költséglimit betartásával kell gazdálkodniuk a Formula–1-es csapatoknak. Az idei szezonra 140 millió dolláros büdzsét szabtak meg, az elmúlt hónapokban azonban az istállóknak rá kellett jönniük, hogy ez az összeg már jóval kevesebbet ér, mint az év elején: a globális infláció, valamint az esetenként megsokszorozódott szállítási költségek rendkívül érzékenyen érintették a világot körbeutazó F1-et. A megváltozott világgazdasági tényezők miatt a legnagyobb csapatok, a Mercedes, a Red Bull, a Ferrari és a McLaren a költséglimit korrigálását kérik az FIA-tól, mert máskülönben képtelenségnek tartják, hogy a határértéken belül maradva teljesítsék a szezont, s emiatt akár futamok kihagyására is kényszerülnének. A kisebb istállók viszont, amelyek mindig is jóval a mostani limit alatt költöttek, ellenzik, hogy a sport a túlköltekező nagyok miatt tegyen engedményeket, így jelenleg patthelyzet uralkodik. Ráadásul az sem egyértelmű, milyen büntetés jár a limit túllépéséért – a szabályok csak egy igen széles skálát említenek, ami a pénzbírságtól a bajnokságból való kizárásig terjed. A Red Bullt irányító Christian Horner azt sem tartja kizártnak, hogy emiatt a vb-címek majd csak a szezon végeztével, a bíróságon dőlnek el.

Vannak pedig bizonyos nagyobb kiadási tételek, amelyek nem is tartoznak a költséglimitbe, így például a versenyzői fizetések. Egy új kezdeményezés viszont azt is maximalizálná, mennyit tehetnek zsebre éves szinten a pilóták – ami persze az érintetteknél húzta ki a gyufát. „A sport egyre többet követel tőlünk, több eseményen kell részt vennünk, többször kell interakcióba lépnünk a rajongókkal. Ebből pedig előnyük származik, emiatt a versenyzőket ki kellene hagyni a költséglimitből” – vélekedett Fernando Alonso.