A Gyöngysziget királya

„Hajléktalanoknak menedéket adott, éhezőknek kenyeret nyujtott és ruhátlanokat felruházott. Megértő jóságát nemcsak Novibecsej közönsége ismerte, hanem annakidején egész Magyarország.” (Torontál, 1929. október 19.) Röviden így jellemezte a hálás utókor halálakor Rohonczy Gedeont, aki valóban rendkívül megragadó személyiségével, tehetségével, valamint szerteágazó érdeklődésével már kortársait is lenyűgözte, különösen a gyengébbik nem tagjait.

A KEZDETEK

A felsőpulyai Rohonczy család nem tartozott Magyarország leghatalmasabb földbirtokosai közé, jó beházasodás révén azonban komoly vagyonra tett szert. A Törökbecse környéki birtokok jelentős része még a 19. század első felében az örmény származású Sissányi család tulajdonában álltak. Sissányi Miklós földbirtokosnak három lánya volt: Erzsébet, aki a vértanú gróf Leiningen Westerburg Károly felesége lett, Klárát Rohonczy Lipót, a Károlyi-huszárezred ezredese vette nőül, míg Konstancia Urbán Gyulához ment feleségül. A házasságok révén a mintegy 10 000 holdas birtok felosztódott. Rohonczy Lipót az 1848/49-es forradalom és szabadságharc idején a 16. Károlyi-huszárezred ezredeseként megsebesült a harcokban, majd a világosi fegyverletételt követően Aradon halálra ítélték, amit barátai közbenjárása révén tizennyolc évnyi várfogságra módosítottak.

Az olmützi börtönben raboskodott, azonban 1850. június 4-én kegyelmet kapott, így visszatérhetett törökbecsei birtokára. Gedeon, László ikertestvérével együtt, 1852. január 15-én látta meg a napvilágot, Pesten. Gedeon már nagyon korán, 1861-ben árván maradt, így a rokonok iskoláztatták ki, majd a tanulmányai elvégzését követően törökbecsei birtokán kezdett gazdálkodni. Rövidesen, 1875. május 4-én feleségül vette nagylónyai és vásárosnaményi Lónyay Albert leányát, Flórát, akivel gyermektelen és boldogtalan házasságát követően elvált, majd 1896 áprilisában Kreutzer Etelkával kötötte össze életét, akinek korábbi házasságából született két leányát örökbe fogadta és saját gyermekeként nevelte fel.

A HÍRNEVES GAZDÁLKODÓ

Rohonczy Gedeon szerteágazó tevékenységének egyik legkimagaslóbb pontja és egyben egyik legnagyobb érdeme, hogy törökbecsei birtokán kiváló érzékkel szervezte meg a földterületek művelését. A sikerének kulcsa valójában a Gyöngysziget kialakításának köszönhető, ami a Tisza szabályozásának részeként valósult meg. Az átmetszési munkálatok 1854-ben kezdődtek a törökbecsei rétben, majd 1858-ban a Borjas tanyánál átvágták a csúrogi rét feletti részt, és elgátolták a nagy Tisza-kanyart is. A folyó korábbi folyásának bal partján hatalmas töltéseket és gátakat építettek, így kialakult a Gyöngysziget, az azt övező mederrész pedig állóvíz lett, amit hivatalosan Holt-Tiszának neveznek, de a köznép többnyire csak Döglött Tiszaként emlegette. A szigeten termesztett gyümölcsök és konyhakerti vetemények mind kitűnő minőségűek, ami elsősorban a terület különleges mikroklímájának köszönhető, ami valószínűleg annak tudható be, hogy a nap itt, az élő és a Holt-Tisza között tartózkodott a leghosszabban.

Rohonczy Gedeon valamikor az 1880-as évek első felétől kezdte meg felemelkedését és vált a neve nemcsak országszerte, hanem Európa-szerte is ismertté, mindezt elsősorban a kiváló minőségű termékeinek köszönhette, amelyek a Gyöngyszigeten termettek. A szakembereivel együtt Turkesztánból hozatta be a különféle, kiváló minőségű dinnyefajtákat, ezek közül is világhírnévre tett szert a Tisza gyöngye nevezetű, amit több száz holdon termesztett, de közismertek voltak még a kantalup- és az ananászdinnyéi is.

A Gyöngysziget is valószínűleg a Tisza gyöngye dinnyefajtának köszönheti a nevét, ugyanis apró gyöngyszemként csillogott a sima, homokos talajon. A dinnyéket védjeggyel is ellátták, mindegyikükre ötágú korona alatt R betűt pecsételtek, ezáltal is jelezve, hogy valódi Rohonczy-dinnyéről van szó. A Tisza gyöngye még az európai koronásfők asztalára is felkerült:

„A svéd király udvaránál éppúgy ismerték és szerették, mint Vilmos császár asztalánál ezt a kis zöldbélü, mézédes dinnyét, melyet a gourmandok csak ezüstkanállal esznek, lévén olyan bőlevü, hogy ahhoz késsel nyúlni valóságos blaszfémia (megj.: kegyeletsértés, szentségtörés) volna. Ott folyt a csomagolás reggeltől napestig a régi, belső Rohonczy-kastély hüs pincehelyiségeiben.” (Torontál, 1929. szeptember 24.).

Az idézetben emlegetett kastély napjainkban is látható, igaz már az idők vasfoga komolyan kikezdte a falait, azonban még mindig dacol a történelem viharaival. Az épületet valamikor a 19. század végén emelték, ahol sok egyéb más mellett „sohase látott szépségű befőtteket” is készítettek.

A másik elévülhetetlen érdeme a krokán szőlő vidékeinken való meghonosítása, amelyből a szintén világhírnévre szert tevő krokán muskotály bort készítették. A különleges szőlőfajtát Észak-Afrikából, valószínűleg Algériából szállították a gyöngyszigeti birtokra, ahol megfelelő táptalajt és környezeti feltételeket lehetett biztosítani, így egész Európában egyedül csak ezen a területen termett meg. A korabeli feljegyzések szerint nagyjából 100 hold szőlője volt, amelyből 60 holdat a krokán, míg 40 holdat a saszla szőlőfajta tett ki. A krokánból készült bor aranysárga árnyalatú, és egykor „hölgyek boraként” emlegették, mivel már egy-két pohár is elegendő volt ahhoz, hogy érvényesüljön jellegzetes ízvilága és illata. Alkoholtartalma 10-12 százalék körül alakul, és karakterét tekintve inkább a brandyhez közelít, mint a hagyományos borokhoz. Régebben a tehetősebb rétegek italának számított, ami magas árában is tükröződött. Maga a szőlőfajta meglehetősen érzékeny a különféle betegségekre, ezért a szüret után rövid időn belül fel kellett dolgozni.

A korabeli sajtó is elismerően szólt a kertészkedés terén elért eredményeiről: „Rohonczy tán semmiben sem olyan nagy, mint a kertészetben s leleménye szép jövedelmet hajt a számára. Nyaranta ha az ember Kikinda felé utazik, rendesen megvárakoztatja a mi vasutunk az indulással. Száz meg száz apró, csinos kosarat raknak fel ott, az okozza a késlekedést. Ezekben a kosarakban szállítják Párisba, Berlinbe, Bécsbe a Rohonczy-féle kitűnő sárga dinyéket. Rajta van mindeniken a koronás monogrammja. Ösmerik azt a szél minden irányában, ép ugy, mint izléses melange befőttjeit, apró savanyított uborkával telt üvegeit, paradicsom befőttjeit, a miknek ugyancsak bő keletük van az előkelő hotelekben s a gyorsvonatok étkező kocsijaiban.” (Torontál, 1892. február 15.).

Rohonczy aktív résztvevője volt a világszerte rendezett gyümölcstermesztéssel és a szőlőtermesztéssel kapcsolatos kiállításokon, amelyeken sikert sikerre halmozott. Az 1890-ben megtartott bécsi zöldség- és dinnyekiállításon is rangos elismeréssel tüntették ki. Az 1900-as Párizsi világkiállítás alkalmával ötkilós gyümölcsökkel teli kosarával elnyerte az első díjat. Néhány évvel később, az 1904-es budapesti kiállítás során saját pavilonjában a borkészítés teljes folyamatát szemléltette: a szürettől kezdve egészen a palackozásig. Nem meglepő módon ez a bemutató vonzotta a legtöbb látogatót. Az ilyen rendezvényeken saját, illusztrált képeslapokat is terjesztett, amelyekkel egyedi és korszerű módon népszerűsítette termékeit.

Hírneves volt még a birtokán kialakított méneséről is, ahol versenylovakat tenyésztett, amelyek számos rangos versenyen diadalmaskodtak. Leszerződtetett egy bizonyos Morgan nevezetű lovast, akit kezdetben kinevetett a közönség, de a későbbi sikerek láttán megtanulták tisztelni őt. Rohonczy úgy gondolta, ha egy amerikai lovas ilyen sikereket tud elérni, akkor egy szintén amerikai idomárral is jól fog járni, így 1901-ben leszerződtette Fred Fostert, akinek a kezei alatt valósággal megtáltosodtak a gyöngyszigeti ménes lovai. A sikerek azonban csupán néhány hónapig tartottak, Foster hamarosan felmondott, majd Németországba távozott. Rövidesen Rohonczy lovai sorra kidőltek, majd hasonló eset történt Foster németországi ténykedése során is. Baltazzi, az osztrák Jockey Club elnöke nyálmintát vett a Foster által kezelt lovaktól és kiderült, hogy nagy mennyiségű tiltott doppingszert alkalmazott. Ezzel véget ért Foster európai karrierje, Rohonczy pedig 1910-ben feloszlatta istállóját.

A FELTALÁLÓ JÉGKIRÁLY

A rendkívül leleményes Rohonczy az 1880-as évek közepén feltalálta a Columbus-korcsolyát, ami a könnyű fel- és lecsatolásáról vált híressé. A találmányát 1892-ben, a Scheveningenben megrendezett nemzetközi sportkiállításon ezüstéremmel és díszoklevéllel jutalmazták. A praktikus találmánya rövid idő alatt nagy népszerűségre tett szert és a világ minden részén nagy keresletnek örvendett, így ezáltal is szép bevételhez jutott. Később egy bokatámogató korcsolyapántot is feltalált, amihez amerikai szabadalmat szerzett. A korcsolyázás iránti szenvedélyének hódolva számos jégünnepélyt szervezett, ugyanakkor a jégtánc első hazai virtuózai közé tartozott a Jungfer Matilddal alkotott párosában. A jégünnepélyei az 1890-es években váltak igazán hírhedtté, amelyeket főként a báli szezonban szervezett meg, látványos díszletekkel, jelmezes bemutatókkal, több ezer fő részvételével.

A POLITIKUS ÉS PÁRBAJHŐS

Rohonczy azonban nemcsak a gazdaságának kiváló érzékkel történő vezetéséről, dáridózásairól és látványos ünnepélyeiről volt híres, hanem politikai téren is sikeresnek mondhatta magát, hiszen 1878 és 1901 között a törökbecsei választókerület országgyűlési képviselője volt, méghozzá a kormánypárti Szabadelvű Párt színeiben. Az 1879-es szegedi árvíz idején helyettes kormánybiztosként tevékenykedett, és aktívan részt vállalt a mentési munkálatok irányításában. Kiemelkedő szerepvállalásáért az uralkodó, I. Ferenc József külön elismerésben részesítette.

Politikai pályája nem volt mentes az afférektől, hiszen számos alkalommal bőbeszédű és mulatságos felszólalásokkal traktálta képviselőtársait, nemegyszer pedig párbajozott is velük, mint például Ugron Gáborral vagy Várady Gáborral. Nevezetes volt még az aradi származású Báttaszéky Lajos hírlapíróval folytatott pisztoly- és kardpárbaja, amit a budapesti athletikai klub helyiségeiben vívott 1894. március 9-én. A dolog előzménye az volt, hogy egy alkalommal Rohonczy virágkorzót rendezett az Andrássy-úton, amikor Báttaszéky az újságírókat ért sérelmeket meglehetősen hevesen adta elő a lóháton ülő Rohonczynak, aki lovaglóostorával végigvágott az újságírón. A párbajt követően társadalmi vita alakult ki, ugyanis a polgári társadalom úgy vélte, hogy a korbácsütés valójában ellenük irányult és Rohonczy kezében az arisztokrácia sértő fellépését látták.

A kormánypárt tagjaként elkötelezett híve volt gróf Tisza Kálmán miniszterelnöknek, egy alkalommal a képviselőházban rálőtt egy bizonyos Schamorzil Kálmán nevű egyetemistára, aki hevesen szidalmazta őt és párttársait, valamint a miniszterelnököt is. Ez is mutatja, hogy milyen nagy tisztelője volt a miniszterelnöknek, azonban egy alkalommal mégis kis híján megölte. A történetet akkor mondotta el, amikor az egyetemista elleni támadása miatt a képviselőház mentelmi bizottsága elé került:

„Elmondotta itt, hogy a Tisza szabályozása körül szintén panamákat emlegettek, magát Tisza Kálmánt is megvádolták azzal, hogy üzletet csinált a munkákból. Amikor ezt megtudta, felment magához Tiszához, hogy kérdőre vonja. A miniszterelnök azonban elháritotta magától a feleletadást s utalt arra, hogy a torontáli főispán kapott megbízatást az ügy tisztázására. (...) Ezért ugyanaznap újból felkereste Tisza Kálmánt azzal az eltökélt szándékkal, hogy előbb Tiszát, azután önmagát lövi agyon. Belépett a miniszterelnökhöz, pisztolyát Tisza Kálmán fejének szegezte. Tisza csak annyit mondott:

– Hát elhiszed, hogy jellemtelen ember vagyok?

Rohonczy keze lehanyatlott és eltávozott.” (Torontál, 1929. október 30.)

A politikai pályafutása azután kezdett hanyatlani, hogy 1898. február 14-én kilépett a Szabadelvű Pártból, aminek egyik oka a február 12-én és 13-án tartott képviselőházi ülésen mondott beszéde volt, amelyben az 1896-os általános választásokat bírálta, míg a másik ok a Bánffy-kormányzat erélytelensége volt a szocialista mozgalommal szemben. A későbbi választásokon azonban elbukott ellenfeleivel szemben, így 1905 után végleg visszavonult a politikai színtérről.

A későbbi években fokozatosan visszavonult a közéleti tevékenységből, majd az első világháború kitörését követően egyre jobban erőt vett rajta a betegség. Még a korai fiatalsága idején vívott egyik párbajában szerzett fejsérülése veszélyeztette az egészségét, majd a halálát megelőző hat évben ágyban fekvő beteg volt, a családtagjai azonban önfeláldozóan ápolták, ugyanakkor még ekkor is élénken érdeklődött a törökbecsei birtoka iránt. Végül 1929. október 14-én Budapesten, a Királyi Bérpalotában fejezte be kalandos földi pályáját.