A nagybecskereki Plank-kert

A természet szeretete, a természet iránt való rajongás, kötődés nem új keletű dolog. Ha végiggondoljuk a művészeti irányzatokat, igen sokban fellelhető a természet közelsége, a természetbe való kivonulás vagy akár a természeti motívumok megjelenése, alakváltozata. Lehet ez zene, irodalom vagy akár képzőművészet. Gondoljunk csak Szinyei Merse Pál, Claude Monet vagy akár Georges Seurat festményeire, amelyeken a zöld pázsit, park jelenik meg. Sorozatunkban képeslapszerű parkbemutatókat közlünk, hogy a kedves olvasóval a Magyar Szó hasábjain együtt barangoljuk be Vajdaság zöld oázisait, felidézzük a letűnt korok emlékeit, a parkokhoz fűződő történeteket, a kialakításukhoz kötődő érdekességeket.

A Plank-kert Nagybecskerek legrégebbi parkja. A városközpont mellett ez a zöldövezet kétségtelenül a város viharos és gazdag történelmének egyik leghitelesebb tanúja. Kiváló fekvésének, illetve a Béga közelségének köszönhetően a központ ékköve volt. Domborzata is egyedülálló. Három szintje van: az egykori folyómeder helyén létrehozott parkolóhely, a park központi része és a domb közti szintkülönbség 8,5 méter, ami nagybecskereki viszonylatban egyedülálló. Lassan kétszáz éves lesz. A területe mára megfeleződött. Ennél is nagyobb baj az állapota.
A park története a XIX. század harmincas éveinek végén kezdődött, amikor Plank Ferenc (1796–1874) nagybecskereki gyógyszerész, egykori tanácsnok, tekintélyes kiterjedésű (16 ezer négyzetméternyi) földterületet adományozott Nagybecskereknek, zöld közterület kialakítására. A város központjában levő parcella egy részét a gyógyszerészetet szolgáló botanikus kert képezte, ahol egzotikus, gyógy- és fűszernövényeket termesztett.

Németh Ferenc Kertek & parkok című, 1989-ben megjelent kötetében írja, hogy a park „az akkori divatos népkertek mintájára készült. A park közepén egy szépen mintázott körönd állt, amelyből több irányban sétányok vezettek. A kert végében állt egy néhány méter magasságú domb (másképpen »hegy«) két, dísznek épített »vártoronnyal« (ma már csak az egyik létezik). A domb túlsó felén folytatólagosan helyezkedett el az üvegház és a kertészlak”.
Plank Ferenc több közhasznú városi intézményt is alapított. A park peremi részén 1833-ban megépült a becskereki kaszinó erkélyes, tornyos épülete, olvasó-, bál- és biliárdteremmel, valamint a mögötte meghúzódó kádfürdő, amelynek fafűtésű fürdőkályháiban melegítették a két kerékre szerelt hordókban szállított Béga-vizet. Mindkettőt Plank Ferenc építtette a park részeként, és csekély ellenszolgáltatás ellenében egy helyen lehetővé tette a művelődést, a szórakozást, a felfrissülést. Egyikben sem volt „szabad a belépés a vendégek emberséges köszöntése nélkül”, s szabály volt az is, hogy „mindenki kerülje a vitatkozást, különösen a hit tárgyában, mert ez a lyceumba való”. Emlékét mégis inkább a róla elnevezett Plank-kert őrzi a legjobban. Érdeme, hogy az egykori becskereki erdő Béga felé lenyúló részét, a mai Kis-Amerika negyed táját átalakította parkká, és átadta a nagyközönségnek – írta Kalapis Zoltán Plank Ferencről az Életrajzi kalauzban.
A jótevő sorsa azonban nem alakult szerencsésen. Annak ellenére sem, hogy tekintélyes vagyont örökölt. Előbb a korán elhunyt kereskedő apjától, majd anyjától is, újabb ingatlanokkal gyarapította javait. Az ötvenes éveiben, alighanem anyja halála után, vagyonát pénzzé tette – a parkot is ekkor testálta a városra –, s európai körútra indult. Utazásai során tekintélyes régiséggyűjteményre tett szert volt mesterek festményeiből, iparművészeti tárgyaiból. Már elmúlt hatvanéves, amikor feleségül vett egy életet habzsoló egri ifiasszonyt, aki költekező kedvét nem tudta féken tartani. Anyagi romlását Plank előnytelen haszonbérleti vállalkozásokkal próbálta megállítani, de belebukott, gyűjteményének nagyobb része is elúszott. Ekkor a még mindig szemrevaló asszony is faképnél hagyta, ami végképp megtörte az egyébként „erőteljes, patriarkális külsejű” Plank Ferencet, aki szegény emberként fejezte be életét 1874-ben Egerben – olvasható Nagybecskerek jótevőjének életrajzában.
Hagyatéka azonban éltette a nevét. Tekintettel arra, hogy a park a város központjában terült el, sokan látogatták. Itt találkoztak az előkelő becskerekiek: hogy lássanak másokat, meg persze hogy őket is lássák. Csendes hely volt, stilizált virágágyásokkal, amelyekben az orgona és a jázmin dominált. Kedvelt helynek számított a kaszinó sörözője is. Vasárnap és ünnepnapokon fúvószenekar szórakoztatta a látogatókat. Rendszabályokat is meghatároztak. A gyerekek nem futkározhattak a parkban, nem labdázhattak, nem volt szabad taposni a füvet, télen szánkózni sem lehetett. A parkot este tíz óráig lehetett látogatni. Külön épülete volt a park felügyelőjének, aki szigorú rendet tartott. Ha kellett – veréssel is.
Hogy a város közvéleménye mennyire foglalkozott a parkkal, azt a Torontál lapban megjelent tudósítások is bizonyítják. Akadtak dicsérő és bíráló cikkek egyaránt.

„A Plank-kert napról napra csinosodik, az elhanyagolt részeket lassanként virágokkal ültetik be, úgyhogy nemsokára valóságos kis paradicsom lesz ez a kedves kis park. Legújabban egy egész sereg új padot szereztek be a közönség számára, úgyhogy most nincs egy útja se a kertnek, amelyiken nem lehetne lepihenni” – írja a Torontál 1896 júliusában.
A század eleji tudósítások szerint a város által megvásárolt parcellákkal a park bővült a Mária Terézia (ma J. J. Zmaj) utca, illetve a Béga felé. A park köré 1902-ben kerítést húztak. A becskerekiek ugyanakkor további igényeket is megfogalmaztak. A zöldövezet jobb gondozására, a gyenge kivilágításra és a poros járdákra tett megjegyzésekkel arra emlékeztették a város vezetőségét, hogy „immár elérkezett a XX. század”.
„Nem hallgathatjuk el megint azt a régi panaszt, amely a Plank-kert porossága ellen irányul. Valóban ezt a helyzetet nem szabad megtűrni a városnak. A kertben oly rettenetes por van, hogy ha néhány ember végigmegy az utakon, hát nem látni a portól. Ugyancsak ettől a szárazságtól és portól elpusztul a kert növényzete is. Szánalmas nézni a kikopott, elszáradt fűágyakat, a csenevész növényeket. A kertet tehát föltétlenül rendszeresen gondozni és öntözni kell. Ez a városnak legelemibb kötelessége az adófizető lakosság iránt, s ha a város nem teszi, valami fölöttes egészségügyi hatóságnak kell beavatkozni. Okvetlenül ki kell találni valamely megfelelő módot az öntözésre, hiszen komikus, hogy kiszáradt egy kert, amelynek tövében víz folyik” – olvasható a Torontál 1910-es cikkében.
A parkon belül egy természetes halom található. Valaha két torony állt rajta, amelyek köré mítoszok szövődnek. Hogy melyik történet igaz, azt senki sem tudja. Az egyik szerint a tornyokat maga Plank Ferenc építette, és sasokat nevelt bennük. Gyógyszerészkollégája, Lipót Menzer azt állította, hogy a tornyokat 1840 körül építették, parkdíszként. Egy másik elmélet szerint a tornyok sokkal régebbiek, a tulajdonosa a birtokán találta meg őket, és megőrizte. Olyan elmélet is volt, amely szerint a spanyol telepesek (Nagybecskereket egykor Kis-Barcelonának is hívták) vagy a törökök építették őket megfigyelőállomásként. Az egyik tornyot lebontották, mivel romos állapotba került, míg a másik a parkban 1936-ban felépített Vöröskereszt-épületbe integrálva maradt.
A park mélyén húzódó, egykor a folyómeder alatt egészen a becskereki erődig terjedő rejtett lagúnák létezéséről szóló információk is minden bizonnyal megmozgatják a képzeletet. Hát még az a feltételezés, hogy a park helyén egykor török temető lehetett. A Vöröskereszt-épület alapjainak feltárása igazi régészeti ásatássá vált. Ekkor két csontvázat találtak, amelyeket a kelta korból származó leletként azonosítottak.
A park életének legmozgalmasabb időszaka az elmúlt fél évszázad volt. Sajnos a legtöbb esemény negatív előjelű. Az egyik a száz évvel ezelőtt született Hartig Sándor becskereki szobrász és bábkészítő nevéhez fűződik. A művész 1954-ben a helybeli Petőfiben bábszínházalosztályt alapított, amelyből 1956-ban hivatásos bábszínház vált. A társulat a Plank-kertben kapott otthont, vezetője pedig Hartig Sándor lett. Három évtizeden keresztül jártak ide a becskereki iskolák alsósai, hogy a marionettbábuk segítségével felfedezzék a mesék világát. Aztán a bábszínház megszűnt, az épületet pedig 1982-ben lebontották.
A parkban a Vörös Hadsereg elesett katonáinak emlékművét 1947-ben avatták fel. Jovan Jovanović Zmaj költő mellszobra 1956 óta áll itt. Branko Radičević 1953-ban felállított emlékművének azonban már nem volt ilyen szerencséje. Mellszobra eltűnt, csak az összefirkált talapzat maradt meg.
A park közben tovább zsugorodott, amikor 1975-ben ifjúsági otthont építettek a leégett kaszinó épületének helyére. Változást hozott a Béga folyó medrének elterelése is. A park melletti medret feltöltötték, és parkolót létesítettek. Még jó, hogy 2007-ben a környéken élők tiltakozása nyomán lemondtak arról, hogy utat nyissanak a parkon keresztül a parkolóig, mert az a zöldövezet végét is jelentette volna. Néhány évvel később komoly beavatkozást jelentett a hővezeték megépítése a parkon keresztül. Nem tudni, hogy hány fa és bokor bánta a beruházást, azt sem, hogy ültettek-e új növényzetet.
A Plank-kert zöldövezetének állapotát legutóbb a megboldogult Vojin Mraković becskereki kertészmérnök térképezte fel. Megállapította, hogy a hétezer négyzetméteres terület „dendrológiai összetétele szerény”. Összesen 262 fajta növényt – zömében fát – írt össze. A parkban főként csörgőfa, cédrus, papíreperfa, juharfa, gledícsia és keleti tuja található.
Elődeink annak idején a poros sétányok, a hiányos kivilágítás, a kevés virágágyás miatt elégedetlenkedtek. Ha mostanában vasárnap délelőtt sétát teszünk a parkban, akkor tapasztalhatjuk, hogy azok a problémák, hiányosságok eltörpülnek mindamellett, amit ma látni. Néhány (háttámla nélküli) pad, foghíjas fasorok, igénytelen játszótér, összefirkált emlékművek, kitaposott fű, szemét mindenfelé, foltozott járda. Pedig Plank Ferenc abban a reményében hagyta kertjét a becskerekiekre, hogy majd örömüket lelik benne.