2025. március 23., vasárnap

70 éves a Magyar Szó

Gyermekkönyvközelben

A számítástechnika fejlődésével felgyorsult körülöttünk a világ, az információ fénysebesen áramlik, az igények is e sebességhez igazodnak, többnyire csak erős impulzusok váltanak ki katartikus befogadói élményt a művészet bármely területén. Az irodalomban is változások tapasztalhatók, melyek a gyermekirodalmat fokozottan érintik.

Míg a víz énekelni kezd

Most várunk, ott ülünk a sárga selyemtéglával kirakott konyhában, a nagynéném és a nagyanyán az asztalnál, én pedig a heverőn egy könyvvel, ami a kerekasztal lovagjairól szól. Már akkor is heverészve szerettem olvasni, kicsit kívül maradva, inkább csak kipillantva a könyvből.

Mi(ke)t mondtam én?

Ha szemben ülök az utcára néző ablakunkkal, az azt keretező falról ugyancsak szembenéz velem egy másik ablak. Ez nem egy nagy, tágas, háromszárnyas, hanem keskeny, kétszárnyas, kicsiny, mint amilyenek az öreg falusi házakból kukucskáltak kifelé, amilyenen át gyerekkoromban, télidőben, reggelenként első dolgom volt kilesni: fehér-e már a szomszéd ház teteje, befedte-e a hótakaró?