A régi karácsonyok emlékeimben is mindig szűz hóval borított utcákat, falut jelentettek, pedig ha visszapörgetnénk az időt, biztosan csak minden negyedik-ötödik alkalommal esett hó, ami talán meg is maradt az ünnepre. Nem fordult elő gyakran tehát az a minduntalan feltörő emlék, hogy a majd félméteres hóban törünk magunknak utat szentestén a Moholi úton, mert az utolsó szekerek vagy szánkók a tanyákról még délelőtt elmentek a falu felé, és semmi sem mutatta, merre vezet az út.
70 éves a Magyar Szó
A hetvenéves napilapunk történetében békés és meglehetősen viharos időszakok váltogatták egymást. Varjú Márta, a lap jelenlegi főszerkesztője ennek a hetvenéves időszaknak csaknem a felét a lapnál töltötte, a kezdetekben gyakornokként, később, az egyetemi tanulmányok befejezését követően pedig már „rendes”, teljes állású újságíróként.
„Difficile est satiram non scribere.
Hányszor, de hányszor beszélték el, s őket követően mondtuk el mi magunk már csak hallomásból az újságíró-olvasó találkozókon ilyentájt, különösen jubileumok idején, a meseszerű történetet: miként keltek útra a Négyek Szabadkáról egy marhavagonban, hogy Újvidéken elindítsák az újságot. Az újság fejlécében egy idő múltán, s azóta is, a világháború előtti politikai foglyok mitrovicai fegyházát megjárt, csökönyösségéről közismert törökbecsei szerb fiatalember állhatatosságának köszönhetően, a Magyar Szó olvasható.
– Amit az előző összetételű Magyar Nemzeti Tanács megfogalmazott és elindított, abból folytatni kell azt, ami sikeres volt, ami viszont kevésbé volt sikeres, azt felül kell vizsgálni és javítani rajta. Az oktatás terén jónak bizonyult az ösztöndíjprogram, vagy a nyelvhasználat terén az utcanevekre vonatkozó javaslatok véleményezése, a kultúra terén pedig megemlíthetnénk például a kiemelt jelentőségű intézmények definiálását, ezeknek a támogatását logisztikailag, anyagilag vagy más módon.
Jerasz Anikó, a Magyar Nemzeti Tanács végrehajtó bizottságának elnöke, aki már az előző összetételű MNT-nek is tagja volt, nagyon nagy megtiszteltetésként éli meg nemrégi kinevezését. Minden erejével és tudásával arra törekszik, hogy a rá bízott feladatokat ellássa, és rászolgáljon az iránta tanúsított bizalomra, mivel úgy érzi, ezzel elsősorban közösségünk tagjainak tartozik, hiszen az MNT a magyarság érdekében tevékenykedik – nyomatékosította.