Jerasz Anikó, a Magyar Nemzeti Tanács végrehajtó bizottságának elnöke, aki már az előző összetételű MNT-nek is tagja volt, nagyon nagy megtiszteltetésként éli meg nemrégi kinevezését. Minden erejével és tudásával arra törekszik, hogy a rá bízott feladatokat ellássa, és rászolgáljon az iránta tanúsított bizalomra, mivel úgy érzi, ezzel elsősorban közösségünk tagjainak tartozik, hiszen az MNT a magyarság érdekében tevékenykedik – nyomatékosította.
Kinevezése azt a határozott lépést kívánta meg, hogy a magyarkanizsai általános iskolában felfüggessze munkaviszonyát, és teljes munkaidőben lássa el a végrehajtó bizottság elnökének feladatkörét. Azt mondja, sajnálja, hogy egy időre szüneteltetni kell munkáját az iskolában, hiszen nagyon szeretett ott dolgozni, ugyanakkor – mint már említette – nagy megtiszteltetésként és kihívásként éli meg az MNT végrehajtó bizottságának elnöki tisztségét, amelyet örömmel vállalt el.
– A végrehajtó bizottság veszi át azt a munkát, amelyet korábban az MNT közigazgatási hivatala látott el. Ez hasonlóképpen működik majd, mint az önkormányzatokban a községi tanács. A vb-nek négy tagja és elnöke van. Tagjai különböző területek képviselői, olyan elismert szakemberek, akik az előző években már több területen is bizonyítottak, kimagasló munkát végeztek, és sokat tettek a magyar közösségért. Nem kívánunk éles határt húzni az MNT négy fő területe, az oktatás, a kultúra, a hivatalos nyelv- és íráshasználat, valamint a tájékoztatás között, hiszen ha belegondolunk, rengeteg átfedésük, közös pontjuk van ezeknek a hatásköröknek. Az MNT végrehajtó bizottságának munkáját csapatmunkában, közösen fogjuk ellátni. A végrehajtó bizottság fogja előkészíteni és a tanács elé tárni az MNT hatáskörébe tartozó kérdésköröket. Ezenkívül a bizottság egyfajta kapcsolattartó szerepet is betölt majd a hivatal, a hamarosan felálló állandó bizottságok és a tanács között – taglalta Jerasz Anikó a vb működési elvét.
Azzal kapcsolatban, hogy mely feladatok elvégzését tartja legsürgősebbnek, a végrehajtó bizottság elnöke elmondta, hogy december első felében sikerült orvosolni azokat az égetően sürgős feladatokat, amelyek a nemzeti tanácsi választások, október 26-a óta gyülemlettek fel.
– Aláírtam a szerződéseket, szerződésmódosításokat, amelyek az ösztöndíjak átutalását előzik meg. Közzétettük az MNT demonstrátori ösztöndíjára jogosultak listáját, és átutaltuk az oktatási intézményeknek azokat az összegeket, amelyeket az MNT pályázatán nyertek. Azt, amit a következő időszakra vonatkozóan fontosnak tartunk, még a választások idején megfogalmaztuk a Magyar Összefogás programjában. Fejlődésünk szempontjából az előző ciklusban elfogadott stratégiák nagyon fontosak. A stratégiák adják meg azokat a pontokat, amelyek elsőbbséget képeznek egy-egy területen. Engedjék meg, hogy néhányat kiemeljek közülük: az Európa Kollégium terveink szerint a jövő év közepéig megnyitja kapuit, 2015-ben jelenik meg a szerb–magyar középszótár is, amely hosszú évek óta hiányzik sok család, intézmény könyvtárából, és amely valójában a kommunikációt segíti majd. A szerb mint környezetnyelv tantárgyra vonatkozó reformokkal kapcsolatban a közelmúltban Belgrádban kétnapos tanácskozást tartottak, amelyen én is jelen voltam, és az MNT nevében képviseltem mindazt, ami e nyelv tanításában hiányosságként felmerült az elmúlt években – részletezte Jerasz Anikó.
Jerasz Anikó 1981-ben született Zentán. 2004-ben diplomázott a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon, 2009-ben pedig a zombori Pedagógia Karon szerzett mesterfokozatot, a szerb nyelv és irodalom módszertanának szakterületén. 2004-től a 2010/2011-es tanévig a magyarkanizsa Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskolában szerb nyelvet mint környezetnyelvet oktatott, azt követően pedig az intézmény igazgatóhelyettese, az Ady-részleg vezetője. Az Oxford Nyelviskola kérésére társszerzője volt az általános iskolák 4., 5. és 6. osztálya számára íródott szerb nyelvű tankönyveknek. A 2008/2009-es és a 2009/2010-es tanévben részt vett az MNT és a szabadkai Oxford Nyelviskola által szervezett szerb nyelvi felzárkóztató program lebonyolításában. 2009 óta tagja a Vajdasági Magyar Szövetségnek, és egyebek mellett a VMSZ törökkanizsai Női Fórumában is tevékenykedik. |
