2024. június 14., péntek

Anyukájával is énekelt

Csizmadia Anna és barátai fergeteges koncertet adtak Szabadkán
(fotó: VM4K)

(fotó: VM4K)

A Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ szervezésében, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban adtak fergeteges koncertet Csizmadia Anna és barátai. A koncert telt ház előtt zajlott, sokan a lépcsőkön ültek. A kupuszinai születésű Csizmadia Anna a Juhász zenekarral, Nagy Gábor népzenésszel, valamint Csabai Zsuzsanna és Linka Szabolcs kishegyesi néptáncosokkal lépett fel. A közönség több tájegység népdalaiból hallhatott válogatást. A koncert folyamán Csizmadia Anna külön felhívta a figyelmet a dalszövegekre. Elmondása szerint neki a népdalok esetében a szövegek a legfontosabbak, az, hogy az elődeink milyen gyönyörűen tudták kifejezni az érzéseiket:

– Népdalcsokrunkkal a Kárpát-medence különböző dialektusterületeit járjuk be, az ötből négyet: a Felföldet, az Alföldet, a Dunántúlt és Erdélyt. Olyan dalokat válogattam, amelyek szövege közel áll hozzám, amelyeket kiváltképp szeretek énekelni. Augusztus 20-ára hódmezővásárhelyi fellépésre kértek fel. Ott is a Juhász zenekar kísért, tulajdonképpen ugyanebben a formációban álltunk közönség elé. Ez a válogatás arra az alkalomra készült, pontosabban az egy kisebb koncert volt, amit azután kibővítettünk. Abból lett ez a nagyobb. A Juhász zenekarral már régóta ismerjük egymást és nagyon jól együttműködünk – mondta a lapunknak Csizmadia Anna.

A népdalénekesnő és zenésztársai mellett a közönséget Csabai Zsuzsanna és Linka Szabolcs néptáncosok is elkápráztatták. A páros a műsor folyamán több népviseletet is bemutatott és szívmelengető volt látni, ahogyan minden táncszám után átölelték egymást. Az est legmeghatóbb pillanata mégis az volt, amikor Csizmadia Anna az anyukájával énekelt, amely során kupuszinai egyházi népéneket adtak elő. Ahogyan azt Csizmadia Annától megtudhattuk, otthon sokat énekel az anyukájával, a legtöbb népdalt tőle tanulta meg. A közönség vastapssal jutalmazta a produkciót, a koncert után pedig visszatapsolták a fellépőket.