Amikor a családról, a családot alkotó tagokról, szerepeikről írok, akarva-akaratlanul először a saját családomat gondolom át, amelybe beleszülettem és felnőttem, azt, hogy milyen „családi örökséget” kaptam tőlük egyenként, mert mindenki valamit hozzáadott ahhoz a „kincsesládához”, amit életem végéig magammal viszek. Mindenki mást-mást kap ebbe a ládába, melynek tartalma nem tőlünk függ. Vannak nagyon jól megpakolt, de vannak szegényes, megcsonkított, fájdalmas ládák is. De bármilyen is, az, hogy mit és hogyan tudunk kihasználni, részben tőlünk is függ, ha átgondoljuk, át tudjuk gondolni a tartalmát. Mai írásomban az apa szerepére próbálok rávilágítani.
Mint mindig, most is előbb az értelmező szótárban nézek utána a szó, a fogalom jelentésének. Az apa szó ősmagyar eredetű, jelentése kenyéradó, amely a szócikk írója szerint még az ősmagyar kor előtt Közép-Ázsiában került nyelvünkbe.
„Az apa az a férfi, akinek biológiai és/vagy szociális úton gyermeke van” – olvasható a Magyar értelmező kéziszótár 9. kiadásában, és örömmel nyugtázom, hogy ebben a meghatározásban benne vannak azok is, akik az apa szerepét vállalva nem biológiai úton váltak apává. Vannak édesapák, mostohaapák, de sajnos vannak édesapák, akik nem „édesek”, mostohán bánnak saját gyermekükkel, ugyanakkor vannak olyan mostohaapák, akik jobb apák az édesapáknál. Nem szabad elfeledkeznünk a nevelőapákról sem, valamint az „egyszülős” családok esetében azokról a férfiakról – nagyapa, nagybácsi, idősebb testvér, szomszéd –, akikhez a gyermek érzelmileg kötődik, és akik apai-férfi szerepmodellt nyújtva hozzájárulnak ahhoz, hogy amennyire csak lehet, az egészséges személyiségű gyerekek egészséges személyiségű felnőttekké váljanak.
A családon belül a gyerekek nevelésében az apa egészen más szerepet tölt be, mint az anya. A szocializáció folyamat pici korban az anyával indul el, de idővel az apa szerepe egyre fontosabb és fontosabb lesz. A családban a férfinak, az apának instrumentális szerepe van (ellentétben a nőkkel, akiknek expresszív szerepük van), technikai jellegű feladatokat lát el, végrehajtó és ítélkező, döntő funkciót tölt be.
A családkutatók azt is megállapították, hogy az apának ún. demonstratív, normatív és irányító funkciója van, mert hordozza és viselkedésével, attitűdjével, hozzáállásával, közvetíti a társadalmi normákat, és a gyermeket ezek megtartására készteti, ami nagyon is fontosnak bizonyul manapság. Lényegében az apának nagyon fontos szerepe van, mert ő az, aki a legerősebben hat az értékorientáció fejlődésére. „Hatékony apakép”-ről beszélnek, amelynek megfelelő érzelmi hajtóereje és tekintélyfunkciója van, s ez azt eredményezi, hogy a gyermek személyiségébe beépülnek az optimális normák, amelyek később, pl. a serdülőkorban segítik a gyermeket, hogy ellenálljon a serdülőkori csábításoknak és rossz ráhatásoknak. Az apa az a gyermek életében, aki már egészen kicsi kortól kezdve a külső valóságnak, a realitásnak a közvetítője, annak a része, hisz kívül esik a szimbiotikus anya-gyermek kapcsolaton, amely az anya teljes odafordulásán alapszik, amikor az anyával osztozik mindenen, és együtt érez vele. Az apa ekkor még idegennek számít, aki felé már meg kell tanulni adni és érezni, ami az empátia alapja is. Az apa nélkül felnőtt gyerekeknél állapították meg, hogy gyakoribb az empátia hiánya, hogy ezek a gyerekek sokszor nem tudnak együtt érezni gyerek- és embertársaikkal.
Az apával és rajta keresztül tanul meg a gyermek a realitásnak megfelelően viselkedni, és ezért van sokszor, hogy apai szó az, amit a gyermek zokszó nélkül teljesít, amihez alkalmazkodik, ami miatt az apai szónak súlya van. És ez kell hogy legyen az az erő, ami cselekvésre készteti a gyermeket, nem pedig a félelem, ami az apai szigorból ered.
Hogy az anya szerepe mellett mennyire fontos az apa szerepe, bizonyítja az is, hogy a fiúk és a lányok is az apán keresztül „tanulják meg” a saját nemük és a másik nem szerepét, erősítik meg nemi identitásukat. A fiúk azt tanulják meg, hogy hogyan kell „férfinak”, később „apának” lenni, a lányok pedig azt, hogy hogyan kell „nőnek” lenni.
A régi, tradicionális szerep mind jobban és jobban módosul, az apa most már nem az egyedüli hatalommal rendelkező, aki biztosítja az anyagi hátteret, aki nem vesz részt a család mindennapi ellátásában, csak parancsol, tv-t néz, jobbik esetben újságot is olvas. Manapság sok apuka nagyon is jól tud főzni, ellátja a háztartási feladatokat, pelenkázza, eteti a csecsemőt, segít a házi feladatok elkészítésében, eljár a szülői értekezletekre. A nők viszont dolgoznak, sokszor ők azok, akik eltartják a családot. Módosulnak a családi szerepek, osztoznak a szülők a családi szerepeken, de amiknek meg kell maradniuk, azok a hagyományos értékek, amiket továbbadunk gyermekeinknek, mint amilyenek többek között a család, a kölcsönös tisztelet, egymás megsegítése, a törődés, a felelősségérzet, egymás munkájának megbecsülése, a szeretet, a helyes viselkedés, az erőszaknélküliség stb.
Gondolják meg, milyen családi értékeket adnak tovább gyermekeiknek, mert ezek lesznek azok, amikkel öregségükben együtt kell majd élniük, és amivel jobbá tehetik szűkebb és tágabb környezetüket, és nem utolsósorban a világot, mert: „Ha az otthont harmónia tölti be, rend lesz a nemzeten belül. Ha a nemzeten belül rend uralkodik, béke lesz a világon.” (Sathya Sai Baba)
