Csütörtök este dr. Kiss László akadémikus, Széchenyi-díjas fizikus-csillagász, kutatóprofesszor, a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatója tartott előadást a palicsi Vigadóban. A rendezvény a Szekeres László Alapítvány SzekerEST nevet viselő programsorozatának részét képezte, és a fekete lyukakról szóló tudományos-ismeretterjesztő előadásra megtelt a Vigadó nagyterme.
A Fekete lyukak: rejtélyes égitestek galaxisunkban és azon túl című előadás során az érdeklődők több érdekességet hallhattak ezekről a különös égitestekről, amik régóta foglalkoztatják az emberek fantáziáját és sok tudós, kutató munkájának köszönhetjük, hogy ma már sok információval rendelkezünk róluk.
Kiss László előadását az elméleti alapok felvázolásával kezdte, aminek során hallhattunk többek között Isaak Newtonról, de Albert Einstein gravitációs egyenletéről is, amire az előadó egy olyan formulaként hivatkozott, amiben nyolc görög és három latin betű található. Ezt követően a fekete lyukak kutatásának történetéről hallhattunk, és azokról a közvetett és közvetlen bizonyítékokról, amik bizonyítják a fekete lyukak létezését, ugyanakkor az előadó többször visszatért Einstein képletére, amit száz évvel később sikerült bizonyítani is. Az előadás során több érdekességet is hallhattunk, például, hogy a fekete lyukak árnyéka abba az irányba vetül, amerről a fény érkezik, illetve hogy milyen módszereket alkalmaztak és alkalmaznak arra, hogy minél több mindent kiderítsenek és bizonyítsanak a fekete lyukakkal kapcsolatban, valamint hogy ezekért a kutatásokért, az ezek során elért eredményekért több kutatót is Nobel-díjjal jutalmaztak. Előadása végén a professzor arra kereste a választ, hogy az emberiség hogyan tudná hasznosítani a fekete lyukakat – ebből a szempontból nem sok információval rendelkezünk, de olyan fogalmakról hallhattunk, mint például a spagettifikáció, vagy éppen a féregjárat.
Az est folytatásában a közönség kérésre Kiss László a sötét anyagról és az ufókról is ejtett néhány szót, majd ezt követően egy rövid kvízre invitálta a közönséget.
Nyitókép: Benedek Miklós felvétele



