Amikor azt mondjuk valakinek, Sziget Fesztivál, azonnal a koncertekre gondol. Úgy lapozza a műsorfüzetet is az újonc szigetelő, hogy a nagyszínpadok programpontjait veszi sorra. Tallóz a fellépők között, tetszik, nem tetszik. Amikor pedig azt mondjuk neki, hogy mi nem is tudjuk, ki lép fel aznap a Pop-rock színpadon, mert a Sziget nem föltétlenül és nem csak erről szól, hülyének néznek. Pedig a Szigetnek legalább két arca van. Az egyik a produkciók aurájában lüktető klasszikus fesztivál arca. A másik (kis túlzással) minden más, ami megtörténhet, és meg is történik az óbudai Hajógyári-sziget alkimistaüstjében.
Nehogy félreértsék: a koncertek is roppant fontosak. A Skunk Anansie énekesnője afféle önjelölt Krisztusként a kinyújtott kezű rajongók tenyerén lépdelt a Weak című slágert énekelve, a Kaiser Chiefs kiköszörülte a csorbát a pár éve felemásra sikerült fellépése után, Prince két és fél órás megakoncertet nyomott, a Gogol Bordello a szuszt is kirázta belőlünk. A Manic Street Preachers, a The National és az Interpol megbízható és laza zenével emelte a hangulatot. Találkozhattunk olyan tavaly született csodákkal, mint a Hurts és a Marina and the Diamonds. A rock olyan istenei zúznak az ember fülébe, mint a Motörhead és a Judas Priest. Ilyenkor a magyar bandák is kitesznek magukért: a Szigeten mindig nagyobbat üt a Quimby, a Kiscsillag, a 30Y, a Szabó Balázs Band, a Budapest Bár, az Isten Háta Mögött, a FreshFabrick, a Hiperkarma. És akkor az éjszakai bóklászásban felfedezett új bandák még szóba sem kerültek.
A Sziget mégsem ennyi. A Sziget sokkal több.
Lehetetlen felsorolni a nappali és nem zenés programokat, amelyekbe lépten-nyomon belebotlunk a Szigeten. Legnagyobb attrakciónak idén talán a nagy utcaszínház számított ezek közül. A PAN.OPTIKUM társulat TRANSition című előadása görög mítoszokra épít, de formanyelve a szabadtéri látványvilág lehetőségeinek orcátlan kiaknázásán alapszik. Tűz és tűzijáték, szikrák és tomboló zene, mozgó gépek, óriásvetítés, magasban lebegő akrobaták: ez volt az előadás, amelyet annyian néztek nap mint nap, mint a magas látogatottságú koncerteket. Emellett a szokásos „kis” utcaszínházak is megjelentek: három mobil hangszerrel ügyködő öltönyös járta a Sziget utcáit, egy színész ikerpár pedig valamely diktatúra nevében zaklatta a közönséget a zsebre tett kézért vagy a rossznak ítélt hajviseletért. Színháznak minősülhetett a Kelet-Európa Vurstli is, ahová csak útlevéllel (rajzolt kép, amely szinte soha nem felel meg a vámosok igényeinek) léphetett be a vállalkozó. A diktatúrák szabályai szerint alakuló zárt udvarban zenekarok léptek fel, és tömérdek játékra nyílott lehetőség, miközben kitettek minket a folyton jelen lévő rendőrség állandó ellenőrzésének. A Fidelio Octopus Összművészeti Helyszín jó szokáshoz híven a fiatal, alternatív, kevésbé ismert művészeti anyagot mutatta fel. Láthattunk itt felolvasószínházat, Mozart-vígoperát, a sátor gerillacsoportja pedig a Sziget különböző helyszínein, például a zuhanyzóknál bukkant fel ógörög sorokat (valószínűsíthetően az Odüsszeiát) ritmizálva.
A Civil Sziget tavaly visszavett magából, a szokottnál kicsit unottabbra sikerült. Ezt azonban idén helyre rántották: a millió civil szervezet sátra közül alig néhány volt, amely nem vette fel a versenyt a játékok és az interaktivitás lehetőségeiben. Az Új Akropolisz sátrában jó szokás szerint erényt pörgethetett magának az ember, és egy kvíz kitöltése közben jókat filozofálhatott. Az Élő Könyvtárban előítéleteket bonthattunk, kikölcsönözve alkoholistákat, melegeket, leszbikusokat, bankrablókat, volt drogosokat, HIV-csoporttagokat. Apropó: a Sziget ezen részlegében mindennap ingyenes HIV- és hepatitisszűrés működött, de mértek vércukorszintet is. A legnépszerűbb tereknek az inflációt célba vevő Nemzeti Bank-sátor, az Amerikai Nagykövetség helyszíne, az Új Széchenyi-terv sátra számított. A Széchenyi-terv keretein belül egyébként minden 18 éven felüli Sziget-látogató karszalagot kapott, hogy ekképp szűrjék ki az alkoholt fogyasztani kívánó fiatalkorúakat. Bár nem a Civil Szigethez tartozott, mégis ide sorolom az European Meeting Point helyszínét. A koncertekkel és fórumokkal megtömött kert idén az európai romastratégia népszerűsítését, emberarcúbbá tételét tűzte ki céljául.
Tekintsünk végig az általam leírtakon. Látják? A felsoroltaknak csak szűk egyharmada a koncert.
És akkor még nem beszéltünk a kimondhatatlanról: a koncertek és programok közötti térről, amelyben kapcsolat szövődik az emberek között. Nemzetek találkoznak sátrak előtt, a toalett ajtajában, az úton és az út szélén. Ez pedig a Sziget lelke, az az örvénylő tömeg, amelyben mindenki mindenkire mosolyog, előidézve a tökéletes demokrácia érzetét. Olyan érzet ez, amelyet nem tud megzavarni sem a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom bejelentett, majd meghiúsult tüntetése, sem a magasra sikerült árak (amelyekért valószínűleg felelős némileg a Metapay fizetőkártya-rendszer, hiszen biztosan az ő százalékuk is rajta van a beszedett összegeken), sem a tíz fokban töltött éjszakák.
Ez nem egyszerűen egy koncertsorozat. Ez a kis helyre koncentrált, minden, a K-hídon kívül eső tapasztalatnál sűrűbb Élet.
