Az ember életében vannak olyan események, amelyek megváltoztatják a gondolkodását, és új utakra terelik. Ha letérünk a járt utakról, nem lesz könnyebb az élet, mégis hajt valami belső meggyőződés, valami bizonyosság, ami ellentmondásos módon éppen a kételkedésből és a megválaszolatlan kérdésekből táplálkozik.
A szabadkai Nyári Akadémia olyan helyszín – már tizenöt éve –, ahol olyan szakemberekkel találkozhattunk, akik valóban mérföldkövek voltak sokunk szakmai életében.
A tanárembernek szüntelenül arra a kérdésre kell keresnie a választ, hogy miképpen lehetne jobban, hatékonyabban együtt dolgozni a tanítványokkal a közös célért, s hogyan lehetne elérni, hogy valóban közös legyen a cél. Ennek a munkának soha nincs vége. Soha nem mondhatja a pedagógus, hogy megtalálta a végső megoldást, s már mindent tud, amit a tanításról tudni lehet. Nem elsősorban új vagy másfajta módszereket kell elsajátítani – bár ez is fontos. Sokkal lényegesebb azonban, hogy új vagy másfajta gondolkodásmódokat tapasztaljunk meg. Lehet ezeket elfogadni, vagy épp elutasítani – a lényeg, hogy megengedjük magunknak a szabad gondolkodást: a hagyományok mellett való kitartást, ha úgy látjuk helyesnek, ám a kőbe vésett szabályok átgondolását, vagy akár a megkérdőjelezését is.
Szabadkán, a Nyári Akadémián minden nyáron találkozhat az odalátogató egy-egy szakemberrel vagy kollégával, akik a számunkra megszokottól kicsit eltérően gondolkodnak a pedagógiáról. Érdekes beszélgetések, viták hangzanak el. Ha egy-egy előadó vagy kolléga bemutat egy új megoldást, mondjuk a tananyag feldolgozására, azt „hazavisszük”, továbbgondoljuk, s egy kicsit talán hozzájárulunk ahhoz, hogy elmozduljon az iskola arról az útról, amelyik, úgy tűnik, egyre kevésbé járható.
Idén először volt alkalmunk külön szekcióban foglalkozni a tehetséggondozással. Dr.Gyarmathy Éva, a Magyar Tudományos Akadémia Pszichológiai Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa vezette a csoportot. A főbb témakörök: a tehetség azonosításának kérdései, a tehetségek a digitális korban, beilleszkedési zavarokkal küzdő tehetségek, az öndifferenciáló módszerek alkalmazása a tanulásban, valamint a kreativitás. Ennek az írásnak nem célja, hogy összefoglalót adjon az előadásról, hiszen az előadó olyan szaktekintély és olyan személyiség, akit ismételni vagy „összefoglalni” felesleges ezen a helyen. Munkáihoz egyébként is bárki hozzáférhet a www.diszlexia.hu internetes oldalon. Szülőknek is érdemes megnézni, még akkor is, ha nincs a gyermeküknek olvasási nehézsége.
Jó néhány éve már, hogy véletlenül ráakadtam az interneten egy idézetre, ami aztán elvezetett dr.Gyarmathy Éva egyik munkájához: Kreatív tehetség és tanulási zavarok. Az idézet a mottója volt az írásnak, és így szól:
„Ha képzőművészet, zene és testnevelés lennének a vezető tantárgyak az általános iskolai tantervben, kétségtelenül a tanulási zavarokkal küzdőknek a mostaniaktól eltérő csoportjával lenne dolgunk.” (Geschwind, 1984)
Olyan szemléletmódot ismerhettem meg, ami – bár merőben ellentétes volt az iskolában elfogadott hivatalos állásponttal – igencsak megváltoztatta, de meg is könnyítette a munkámat. Ugyanis azt gondolom, hogy a tanításban, de a fejlesztőpedagógiai foglalkozásokon is az a legnagyobb és egyben a legnehezebb feladat a pedagógusnak, hogy elfogadja a gyereket a nehézségeivel, a problémáival együtt, és ezek ismeretében próbálja meg fejleszteni. Ahogyan a szülők fogalmaznak: „Érthetetlen, hogy ez az okos, ügyes gyerek miért nem képes megtanulni olvasni, írni, vagy számolni!” Sokszor a pedagógus is ugyanezt érzi. Mivel az iskolában az olvasás–írás–számolás háromszögben zajlanak a fő tevékenységek, hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy ezeken kívül még számtalan területen lehet egy gyerek jó képességű, vagy akár tehetséges is.
Dr. Gyarmathy Éva az idézett munkájában ismerteti a mottó szerzője kutatásainak részeredményeit: „…a diszlexia csak egyik oldalról defektus, mondhatjuk, a bal oldalról, míg másrészt a jobb agyi félteke fejlettebb, így az ehhez kötődő funkciók magas szintűek lehetnek. A nagyon kifejező »pathology of superiority« megfogalmazásnál jobbat nem is találhattak volna.”
