Az újvidéki Bölcsészettudományi Kar tanulmánykötetének tematikus száma A beszéd módozatai címet kapta. A szám nyelvészeti tanulmányokat tartalmaz, amelyet a Kommunikáció, retorika, műfaj, műnem c. dolgozat vezet be, s amely egyben utal a folyóirat egyes tematikai vonulataira. A dolgozat szerzője számba veszi a „hivatalos” közlésfolyamatok − a párbeszéd, előadás és módozatai, az írásos kommunikáció és módozatai valamint a tévé, rádió és a műsorszámmódozatok − kommunikációs tereit. Ezekkel kapcsolatban felteszi a kérdést, hogy közülük vajon melyik tartozik, tartozhat a retorika kompetenciájába, milyen kommunikációs alapséma-átírások jellemzik őket. A sémakorrekciók gyakorlati működését a szerző táblázatos összefoglalásban szemlélteti a tömegtájékoztatás információs műfajcsaládjainak rövid vázlatával, amely fiatal, kezdő publicisták méltó segédeszköze lehet.
A retorikához mint fő tematikus egységhez szintén gyakorlati oldalról közelít egy másik dolgozat, amelynek vizsgálati tárgyát az újvidéki Magyar Tanszék hallgatóinak szónoklatai képezik. A szerző gyakorló tanárként a szónoklat megírásában és előadásában fontos didaktikai fogódzókat lát, így a tanulás központi módozatának tartja. A nyelvi szempontok hangsúlyozásával a retorikára mint alkalmazott tudományra tekint. A nyelvi képességek kibontakoztatására és a felelősségteljes gondolkodás kialakítására úgy összpontosít, hogy a fiatalok mindennapjaihoz szorosan kötődő gondolati metaforákat fejtet ki velük. A dolgozat ezek közül közöl néhányat.
A fiktív kontextusokban „működtetett” retorikai beszédmódozatok kutatásához két tanulmány is kötődik. Az egyik a Testvérem, Joáb és az Egy makró emlékiratai c. regények azon szöveghelyeit vizsgálja, amelyekben szerepet kap a retorikai beszéd, de egy adott esztétikai kontextushoz igazodva elsősorban a megnyilatkozás, a nyelv csődjét, a hős bukását példázza. A másik tanulmány szerzője Kosztolányi Hajnali részegség c. versében elemzi a beszédszerű mondat- és gondolatalakzatokat a költői beszédigény valamint a szónoki szövegszervezés nyelvi eszközeiként. Külön figyelmet szentelve a „nyelvművész” költő azon (beszéd)igényének, amellyel kommunikációs síkot − „szociális kapcsolatot” − képes teremteni megnevezetlen hallgatójával, olvasójával, akihez (hozzá)szólhat, akit meggyőzhet.
Egy-egy szociolingvisztikai és egy-egy pszicholingvisztikai tanulmányt is olvashatunk a Hungarológiai Közlemények legújabb számában. Előbbi témakörben az egyik szerző dolgozatában arra a kérdésre keres választ, hogy a vajdasági magyarok milyen nyelven, illetve nyelveken szólalnak meg a különböző szituációkban, figyelmeztetve közben a nyelvhasználat kizárólag familiáris szituációba való visszaszorulásának veszélyeire. Egy másik tanulmány pedig mondhatni továbbírva az előzőt, a verbászi magyar ajkú, de szerb nyelvű általános iskolába járó diákok kódváltását tanulmányozza. A szerző kutatása ismertetésének végén annak az elkeserítő meglátásának ad hangot, hogy a magyar nyelv kihalóban van Verbászon, azaz véleménye szerint a nyelvcsere folyamata már visszafordíthatatlan a város magyar ajkú populációjának körében.
A 7−14 éves gyermekek nyelvhasználati jellegzetességeiről írt pszicholingvisztikai értekezés azon problémakörökre keres választ, hogy melyek azok a nyelvi elemek, amelyek elsőként jelzik a nyelvhasználat egyénivé válását, a sajátos stílust, illetve mi jellemzi e nyelvi elemek megjelenési formáját, helyét. Egy másik ismertetés a kétnyelvűség lélektanát vizsgálja, s abból a figyelemre méltó tényből indul ki, hogy ma már a világ fiataljainak kétharmada két vagy több nyelvi rendszert használ kommunikációja során. A kétnyelvűséggel foglalkozó új vonulat(ok) így aztán fokozottan koncentrálnak az érzelmek mentális leképezésének, kifejezésének és feldolgozásának problémájára, az érzelmi világ szerveződésére, működésére, a személyiségbeli és szocializációs hatások kérdéskörére stb.
A Hungarológiai Közleményekben egyúttal kontrasztív nyelvészeti dolgozatot is olvashatunk a (nem)tegezésről; pragmatikait a nyelv használatának, megértésének és helyességének aspektusairól (vajdasági és magyarországi adatközlők válaszaival). További tanulmányok értekeznek a hangsúly elengedhetetlen funkcióiról; a vajdasági magyar nyelvrétegek fonológiai sajátosságairól; a captatok c. Tolnai-vers szavairól, grammatikai és szemantikai jellemzőiről; valamint az élettörténetek kognitív, funkcionális működéséről és szerkezeti tényezőiről.
