(Az igazság odaát van…)
Jó néhány hónapja a magyarazat.info internetes oldalon megjelent egy írás, amiben a névtelen szerző Szögi Csaba újságíró, író munkásságát bírálja, személyes adatait, telefonszámát is az olvasó elé tárva. A következmény: internetes hozzászólások, ökölrázás, felháborodás, fenyegetőzés. A téma lezárva. Április közepén Óbecsén megverték Szögi Csabát, aki a KMV vendégeként az élőújság után a mosdóba igyekezett. A következmény: rendőrségi feljelentés, hatalmas sajtóvisszhang.
De mi áll a dolog hátterében? Az elkövető kapcsolatban áll a cikk szerzőjével? Előre eltervezett bosszúállásról beszélünk, vagy csupán a szerencsétlen véletlenek játékáról? „Magyar ver magyart, mert nem elég magyar…” – vajon tényleg ez volt a pofonok kiváltó oka?
Az igazság egy nagyon furcsa és szövevényes dolog. Több oldala van, és nem mindegy, éppen melyikről szemléljük. Igyekszünk hát minél több szemszögből megvilágítani.
Elsőként az áldozatot, Szögi Csabát kérdeztük:
Mennyire erős a magyarságtudatod?
– Elsősorban: magyarul írok. Magyarul jelennek meg a könyveim. A másik, hogy a világon, azt hiszem, legjobban olvasni szeretek, és azt is elsősorban magyar nyelven teszem, tehát innentől kezdve már azt kell mondanom, hogy imádom az anyanyelvemet. Ha viszont másik oldalról nézzük, én elsősorban embernek tartom magam, és csak utána, másodsorban, magyarnak. Egyszer Szabadkán voltunk egy irodalmi esten, akkoriban még én is tanítottam, és többünktől kérdezték, hogy hogyan nevelünk jó magyarokat a gyerekekből. Akkor is azt válaszoltam, hogy elsősorban jó embereket szeretnék nevelni, és csak azután jó magyarokat.
Agrártudományi egyetemet végeztél, tanítottál biológiát, később négy évig angolt. A Magyar Szó és a Képes Ifjúság újságírója vagy, négy önálló kötet és több antológia fűződik a nevedhez, tehát joggal állíthatjuk, hogy az értelmiségi réteghez tartozol, nem szaladgálnak tucatjával belőled az utcán. Miért szúrhattál szemet mégis a máshogy gondolkodó fiataloknak?
– Itt elsősorban talán az érzelmek felől kell megközelíteni a dolgot, mert azt hiszem, akikről szó van, azokra nem feltétlenül jellemző a gondolkodás erénye. Távol áll tőlem mindenféle szélsőséges politikai beállítódás, úgy a szélsőjobb, mint a szélsőbal. Természetesen az ő szemükben most én balliberális vagyok, legalábbis ezt a címkét aggatták rám az egyik honlapjukon. Én az ilyenfajta szélsőségeket mindig is elítéltem, és a feladatomnak tartottam, hogy harcoljak ellenük. És ennek hangot szoktam adni. Velük mint témával külön nem foglalkoztam, viszont ha egy koncert, fesztivál vagy egyéb esemény kapcsán szóba kerültek, akkor bizony keményen megmondtam a véleményemet. És valószínűleg innen származik az, hogy én nem vagyok elég magyar. Szerintük.
Úgy tudom, tettlegességre nem került sor az óbecsei eseményig. A „közös történetetek” tehát a február végén, a szélsőjobboldalinak titulált magyarazat.info oldalon megjelenő, A délvidéki újságírás díszpintyei 1.című írással kezdődött. A rólad szóló cikkben az írói mivoltodat is megkérdőjelezik…
– A szépirodalmi munkásságomat kétlem, hogy különösebben követnék. Nem hiszem, hogy vette volna bármelyikük a fáradságot, hogy elolvasson egy könyvet. Arra csak utaltak, hogy könyveket jelentetek meg, és az milyen borzalmas, mert a gondolataimmal főleg a fiatalságot fertőzöm. Elsősorban a cikkeimből idéztek, meg a facebookos profilomról – ami magában bűncselekmény, felhasználni az én adataimat, bejegyzéseimet, bármit, mert ez mégiscsak egy személyes dolog. Az egyik cikk, amit említenek, a Kárpátia nevű rockzenekarról írt véleményem volt. Arról van szó, ahogy a srác is említi az írásában, hogy a Kárpátiát meg más hasonló együtteseket már nem engedik be Szerbiába, így kénytelenek egyéb magyar rockeseményeken megjelenni és ott találkozni egymással az elvtársak. Valószínűleg így kerültek oda nagy számban az ízig-vérig rocker Kalapács bulijára is, ahol két koncert között berakták a zenéiket, felmásztak a színpadra, és ott lebegtették az árpádsávos zászlóikat, skandálva a jelszavaikat… Az idézett cikkemben és az egyik regényben is leírtam, hogy a zászló csak egy rongydarab, ugyanezt itt is említettem. Az eset kapcsán megjelent cikkek alatti hozzászólásokból láttam, úgy értették az emberek, hogy a magyar zászlóról beszéltem. Nem. Az árpádsávos zászlót kezdtem emlegetni. De mint rongydarabra az összes létező zászlóra gondoltam. Szép dolgok a szimbólumok, csak az velük a probléma, hogy mindenféle tartalommal meg lehet őket tölteni. És nem feltétlenül pozitívval. Amennyi nemes cselekedet, annyi gazság is történt egy-egy zászló alatt.
A történet folytatódott, A délvidéki újságírás díszpintyeinek megjelent a második része, az ezüstérmes egy szintén újságíró kolléga lett. Ezután mi történt?
– Úgy tudom, hogy az ombudsmannak elküldték a cikkeket, de a bíróságig nem mentünk el. Vártuk a fejleményeket. Egyébként én számítottam arra, hogy lesz nonverbális folytatása. Csak az lepett meg, hogy hol és mikor történt. Óbecsén a KMV első estéjén volt egy Képes Ifi-élőújság, ahol beszélgettünk az olvasóinkkal. Aztán volt még egy program. Én a kettő között kimentem a mosdóba, és mikor kiléptem a WC-fülkéből, valaki rám ordított. Tényleg nem tudtam megszámolni, hányan voltak, mert az első ütés után védtem a fejemet, aztán csattogtak a rúgások… Ez nem túl sokáig, tíz-tizenöt másodpercig tartott, utána elfutottak.
Mit csináltál ezután?
– Visszamentem a terembe a többiekhez, és rendeltem egy sört. Én nem azért jöttem Óbecsére, hogy ezekkel az emberekkel foglalkozzak, hanem hogy találkozzak a barátaimmal, hogy jól érezzük magunkat. Persze, megemlítették páran, hogy jó lenne elmenni a rendőrségre, de akkor én ezzel nem akartam foglalkozni. Kiderült, hogy ott ültek az élőújságon, ahol nyilván lehetőségük volt, hogy szóban elmondják a bármilyen véleményüket. Ők ezzel nem éltek, inkább máshogy fejezték ki a nemtetszésüket… Másnap délelőtt meggyőztek a kollégák, hogy nem kellene ebből precedenst teremteni, és elmentünk először az egészségházba látleletet venni, aztán elbeszélgettünk egy rendőrrel, és indult az egész offenzíva. Tényleg hatalmas sajtóvisszhangot gerjesztett a dolog. Nem csak hazai tv, rádió, lapok vették át a Magyar Szó cikkét vagy kerestek meg engem. És ez a hatalmas sajtónyomás valószínűleg hatott a rendőrségre is, ennyire kedvesek még soha nem voltak velem!
Most hol tart az ügy?
– Ezek nagyon kiokosított fiatalok. Ügyesen csinálják az internetes dolgaikat is. Ott nem az áll, hogy itt van Szögi Csaba telefonszáma, lakcíme, és üssétek!, hanem hogy kérjetek tőle autogramot, ha akartok! A nyomozás gőzerőkkel folyik.
Ha jól vettem észre, a vajdasági magyar politikai pártok nem igazán foglaltak állást az ügyben.
– Igen, ez érdekes, úgy látszik, nem érezték a dolguknak. Hogy ki melyik oldalon áll, az eddig nem derült ki számomra. Ha szerbek vertek volna meg, biztosan foglalkoznának vele, felfújnák, főleg az anyaország felé, mert ez a jellemző. Pedig én több helyen elmondtam, hogy itt igazán magyar verés történt, mert magyar vert magyart… Amikor az MTI-t képviselő újságíró, akivel beszélgettem, rájött, hogy nem szélsőjobbos szerbek voltak az elkövetők, hallatszott a hangján, hogy már nem is annyira érdekli az ügy. Úgy a magyar, mint a vajdasági magyar politikumban van egy-két gerjesztő ember, úgyhogy az ilyen eseteket szerintük jobb a szőnyeg alá söpörni. Inkább nem kommentálnak, az biztonságosabb. Hogy melyik oldallal értenek egyet, azt nem tudom.
Haragszol? Bosszúálló típus vagy?
– „Bosszút állok” én a magam módján. (Nevet) Gondolom, ez megfélemlítő, nevelő jellegű cselekedet volt a részükről. De egyáltalán nem érzem magam megfélemlítve. Nyilván a továbbiakban is el fogom mondani a véleményemet. Közvetlenül nem reagáltam cikkben a dologra, mert nem rólam szól ez az egész ügy. Én nem is Szögi Csabaként mentem el a rendőrségre, hanem mint újságíró, mert nem szabad, hogy lehetőséget adjunk arra, hogy ha az értelmiségi elmondja vagy megírja a véleményét, akkor nyugodtan meg lehet verni, ha nekünk más a véleményünk. Ha bárhol megjelennek, és olyasmit tesznek, ami nem megengedhető, akkor nyilván én azt ismét le fogom reagálni. Nem tudom, kell-e rájuk haragudni, én nem igazán tudok, mert inkább érzelmileg befolyásolt, és nem gondolkodó lényekről van itt szó. A szélsőjobbos magyarkodásnak éppen annyi köze van a nemzethez, mint a focihuliganizmusnak a sporthoz. Az meg, hogy a fiatalokból hungarista vagy focidrukker lesz-e, hogy a fölösleges energiáikat milyen irányba szórják szét, az inkább a szülők, a környezet, a társaság hozzáállásán és hatásán múlik.
***
Ahogyan Csaba is említette, sikerült azonosítani az elkövetőt, aki ellen feljelentést tettek a rendőrségen. Kis kerülőutakat bejárva sikerült eljutni hozzá. Neve titokban tartását kérve szívesen beszélgetett velünk, hiszen, ahogyan mondta, kicsit egyoldalúan kezeli a média a dolgot. Vádaskodnak, túloznak, őt pedig nem sokan kérdezték meg az esetről… Íme az ő története:
– Nem előre eltervelt akcióról van szó! Távolról sem. Mi eredetileg nem is a Képes Ifi élőújságára mentünk. Egy átlagos vajdasági faluban – ahogy az enyémben is – nem túl sok minden történik pénteken este… Felírtam a Facebookra, hogy tud-e valaki valami jó programot estére, és kapom a választ, hogy KMV-buli lesz, South Park-os előadás is. Végre valami jó program, mondom, szuper!
Átmentünk a barátaimmal Óbecsére, a KMV-helyszínen beszéltem az egyik szervezővel a további programról, egy csomó ismerősömmel találkoztam, beszélgettünk… Lementünk az egyik barátommal az úszóközpontban lévő lunaparkba, aztán visszafele jövet összefutottam az utcán azzal a társasággal, amelyik az előadást jött tartani. Azt nem tudom, hogy Csaba ott volt-e közöttük, mert őszintén szólva, nem ismertem. Én ott is fényképezkedtem, pózoltam… Mindezt csak azért mondom el, hogy értsétek, véletlenül sem akartam elbújni! Bent ültem az élőújságon, hallgattam őket. Ott ismertem fel Csabát.
Közben jött egy ismerősöm, akivel elkezdtünk beszélgetni, és hogy ne hangoskodjunk, ne zavarjuk a benti programot, kimentünk az előtérbe. Ott is fényképezkedtünk, szóval nem volt titok, hogy ott vagyunk! Mikor Csaba mellettünk ment el, akkor mondtam a többieknek, hogy: na, gyertek!
Igazándiból ők nem is tudták, hogy miről van szó! Szegényeket én kevertem bele… Csak jöttek velem, lekentem két pofont, és már futottunk is…
Szögivel nem vagyunk egy súlycsoportban. Én úszni járok, meg egy kicsit magasabb is vagyok nála. Meg ő idősebb is… Levettem a szemüvegemet – ami elég erős, félig daltonista vagyok –, szóval ha Csabának nincs szakálla, szerintem el sem találom…
És erre jön ez a nagy botrány, hogy csattogtak a bakancsok – pedig sportcipőben voltam! –, meg hogy megrugdostuk! Csaba elfordult, és hozzá sem tudtunk volna férni!
Tudom, hogy nem így kellett volna eljárnunk, mert élőújság volt, ahol elmondhattam volna a véleményem. De valahogy így alakult… Hirtelen felindulás, mást nem tudok mondani. Látom, hogy mekkora botrány keveredett az egészből, vádaskodás, sárdobálás… Úgy érzem, egy kicsit túlreagálták a dolgot. Én az egészet inkább egy kocsmai verekedésként fogom fel, mert az egész egy suli utáni bunyó szintjét sem ütötte meg!
Az a baj, hogy mindent belekevertek, a politikától kezdve a blogon át a sajtóig. Az esetet követő 3-4 napban a Magyar Szóban több cikk jelent meg Szögi Csabáról, mint Nikolić akkor még javában tartó éhségsztrájkjáról és Gotovina hágai büntetéséről! Azért ezt enyhe túlzásnak tartom… Persze, megértem én a kollegialitás fontosságát és szépségét, de a Magyar Hírlapban konkrét embereket neveztek meg, és gyilkosságot emlegetnek! Te jó ég! Láttam képeket arról, ahogy Csaba másnap egy bulin ugrál, mulat, iszik! Szóval egy kicsit eltúlozták a dolgot a médiában…
Mélyre nyúlnak vissza a gyökerek?
– Nem annyira, amennyire azt a legtöbben feltételezik. Persze, van mélysége is. Szögi rasszizmusa miatt történt ez az egész.
Rasszizmus?
– Ha egy cigány kiírja a falra, hogy halál a cigányokra, attól az még rasszizmus! Én Csaba megnyilvánulását is felháborító rasszizmusnak tartom, meg gyűlöletkeltésnek. Lehet, hogy ő magyarnak vallja magát, nem tudom, mondom, nem ismerem.
A rasszizmusa miben nyilvánul meg?
– A kijelentéseiben. Vagyis, ebben az egyben, hogy „Isten, áldd meg a magyart, bazdmeg!” A legszentebb dolgokat, Istent meg a Himnuszt használta. Ez nem szép. Nagyon nem szép. Mostanában annyi támadás ért bennünket… Adán a Damjanich-ügy – aki nem mondott olyan dolgot, amit a szájába adtak! –, lefűrészelték Petőfi kardját Kárpátalján, Felvidéken betekerték WC-papírral az Esterházy- szobrot, Csúrogon mindig ledöntik a keresztet… Az ónagytatámat Moholon végezték ki a partizánok, Péterrévén beköltöztek a házunkba, és mégis a központban áll egy puskáját markolászó partizánszobor… Ezek szívfájdalmak. Számomra azok. Érzelmileg frusztrált voltam ezek miatt a történések miatt, és Csaba kijelentése erre csak még egy lapáttal rátett…
Beismerem, hogy nem kellett volna az öklömmel reagálni. Utólag már bánom. Nem csak a rendőrségi ügy miatt, inkább a szüleim miatt. Nem az én módszerem ez, én nem vagyok agresszív típus. Azt sem tudom mondani, hogy alkohol hatása alatt voltam, vagy hogy még fiatal vagyok… Egyszerűen így alakult… Még az is lehet, hogy emiatt börtönbe kerülök. Szerintem most nekem van mitől tartanom, mert ha én elmondom a véleményemet vagy a panaszaimat, azt sem a B92, sem az Index nem fogja megjelentetni, nem úgy, mint Szögi Csaba esetében.
Ez az eset legalább tízmillió emberhez eljutott, a legolvasottabb hazai és magyarországi nyomtatott sajtóban és internetes oldalakon megjelent, rádiók, televíziók foglalkoztak vele… Írd be egy keresőprogramba Szögi nevét, és meglátod, többet írnak az ügyről, mint bármelyik művéről. Elhiszem, hogy nem így akart ő sem rivaldafénybe kerülni, de ismertebb lett, az biztos.
Sem az újságírói, sem a költői múltját nem ismerem. Én hiszek a szólásszabadságban, tőlem azt ír, amit akar. Ha nem tetszik, legfeljebb felháborodok, és a földhöz csapom a lapot. Nem érzem úgy, hogy az újságíró közszolgálati személy lenne. Ő nem egy megválasztott ember! Akinek már megjelent nyomtatásban egy írása, az már újságírónak nevezheti magát? A posztmodern nem az én világom, de azért még nem ölök embert!
Szerinted mi lesz a történet vége?
– Ennek normális vége nem lehet. Kapok valamilyen büntetést. Lehet, hogy a barátaim is, amit szívből sajnálnék. Lehet, hogy rám fognak olyasmit, ami nincs is. Nem tudom. Az újságok hat évet is emlegetnek… A rendőrség, a helyzethez képest, korrekt volt. De ilyen médiavisszhang mellett nem sok jóra számíthatok. Nem akarom túlreagálni a dolgokat, de szerintem van itt egy kis túlzott hisztéria. Az ügy szempontjából nem én vagyok az áldozat. Gyanúsított vagyok, sőt, valószínűleg elítélt is leszek nemsokára.
Én magamat elítélem. A kifejezésmódért. A felháborodásomért nem. Mindenhol megjelent, hogy egy kijelentéséért verték meg Szögit, de hogy mi volt az a kijelentés, az sehol sem. A teljes igazság tehát nem került be a lapokba. Ha leírták volna, hogy mi volt az a bizonyos kijelentés, akkor sem mondták volna azt az emberek, hogy megérdemelte azt a két pofont, de lehet, hogy máshogy vélekednének.
***
Az eset kapcsán megkerestük a szakembereket is. Telecski Borisz pszichológus a következőket mondta:
– Számomra nem meglepő, hogy a szélsőséges csoportok ilyen módszereket alkalmaznak azokkal szemben, akikkel nem értenek egyet, akikkel nem egyforma a gondolkodásuk. Ez egy személyiségtípus, az úgynevezett autoriter személyiség, amelyet még a második világháború után Theodor W. Adorno német filozófus, szociológus fogalmazott meg. Az autoriter személyiségekre jellemző többek között az, hogy erőszakot használnak a probléma megoldására, ez az erőszak a kisebbségi csoportokra, pl. romákra, homoszexuálisokra stb. irányul, és a másként gondolkodókra, különös tekintettel a baloldali ideológiát vallókra. Az autoriter személyiség kialakulásának komoly, mély pszichológiai háttere van. Általában a saját hátrányai és frusztrációi miatt keres valamilyen utat a kompenzációra, ezért folyamodik az agresszióhoz. Jellemzői: bálványimádó attitűd a magasabb hatalom irányába, alázatosság, merev gondolkodásmód, romboló hajlam, cinizmus, konzervativizmus, hajlam az előítéletek kialakítására, a megszokott, hagyományos dolgokhoz való ragaszkodás… A saját belső világukkal nem akarnak foglalkozni, ezért gyakran alkalmazzák a védelmi mechanizmusok közül az elnyomást. A rendre és a fegyelemre túlságosan hajlamosak és érzékenyek. Ez általában a szigorú nevelés és az erőszak alkalmazásának következménye.
Általánosságokban nem beszélhetünk, mert természetesen rengeteg dolog, a környezet hatása, a nevelés, a kiválasztott példaképek, a társaság és még számos más tényező is hozzájárulhat az ember nézeteinek, társadalmi csoportokhoz való tartozásának a kialakulásához.
Halápi Dóra szociológus véleménye:
– Sajnálatos, ami Szögi Csaba újságíróval történt, ám még sajnálatosabb, sőt ijesztő azoknak a csoportoknak, szervezeteknek a léte és ténykedése, amelyek az ilyen esetek mögött állnak, illetve gerjesztik az erőszakot. Sosem vezet jóra, ha sportot űznek abból, hogy ki a magyarabb, főleg, ha olyan veszélyeztetett és kicsi közösségről van szó, mint a vajdasági magyarság. Sokszor mondják, hogy a szélsőség szélsőséget szül, ám azt nem hangoztatjuk eléggé, hogy ez sohasem indokolt. A hatása mindig bomlasztó és degradáló. Ami a kisebbségi létet illeti, valóban sok a probléma, valóban veszélyben az identitásunk, azonban ha ezt gyűlöletre, kizárólagosságra építjük, nem erősíti sem a megmaradásunkat, sem a fejlődésünket.
Magyar, ha úgy tetszik, nagymagyar másként is lehet valaki, pl. anyanyelvápolással a szórványban, hogy csak egy egyszerűbb példát említsek.
Az más téma, hogy az ilyen tömörülések, politikai képződmények nincsenek felvértezve sem elszántsággal, sem tudással, hogy építően vigyék előre a közösség ügyét. Ennek híján marad az ököl, a fenyegetés és a nevetséges melldöngetés.
***
Akármi is legyen a téma, véleménye mindenkinek van, és kell is hogy legyen. Hogy verekedésről vagy csak néhány baráti pofonról volt-e szó, hogy szélsőjobboldali csoportok bűnszövetkezete áll-e a háttérben, vagy néhány energiatúltengéssel küzdő suttyó legényke hirtelen felindulásból elkövetett rosszalkodásáról beszélünk, hogy ki az elkövető, és ki az áldozat, hogy mekkora bűnért milyen megtorlás jár, és hogy kinek áll jogában ítélkezni embertársa gondolatnyilvánítása vagy cselekedete felett, hogy mi is az a szólásszabadság, és a médiának mekkora hatalma van, hogy az újságíróknak mik a jogai… arról vitatkozhatnánk holnap reggelig.
Az értelmező szótár szerint az igazság jelentése a következő: az, ami igaz, vagy minden körülmények között bizonyos.
Egy bölcs azt mondta, az igazságot nehéz megismerni, mert a világ összetett, s minél messzebbre megy az ember a megismerés útjain, az igazság annál furcsábbá válik.
(A riportpályázatra beérkezett írást a zsűri megjelentetésre javasolta.)
