A tehetség felismerésére és szűrésére a pszichológia számos hasznos eszközt ismer. Fontosak ugyan a hangzatos szűrővizsgálatok, de legalább ekkora a személyes benyomások jelentősége is, hiszen ez indít el a tehetség azonosítása útján. A gyermek adottságaival mindenekelőtt a szülő találkozik, és az ő vállán nyugszik az a nagy felelősség is, hogy elindítsa őt önfejlődése felé. A szülő feladata annál is nehezebb, mivel a szakirodalom szerint a később kiválósággá váló gyermekeket nem jellemzi speciális, egységes tehetség faktor. Vannak azonban olyan jelzések, amelyek ismeretében szülőként megtanulhatunk figyelni gyermekeink egyedi adottságaira, és látni vélhetjük, valóban tehetséges-e.
A tehetséges gyermekek az amerikai National Research Center on the Gifted and Talented szakmai szervezet irodalmi áttekintése szerint legalább életkoruk egynegyedével előrébb tartanak a fejlődésben. Ez gyakran abban a hétköznapi, a szülő számára örömteli jelenségben mutatkozik meg, hogy kiváló a szókincsük, a figyelmük terjedelme, élénk a képzeletük és a kíváncsiságuk. Magatartásuk a szülő benyomása szerint az idősebb korosztályénak megfelelő. Önismereti igényük magas, szervezőkészségük egyes esetekben egészen kiváló. Az első jelek természetesen nem garanciái a későbbi sikeres fejlődésnek, mindenképpen jelzik azonban, hogy a gyermekben működik az a kis tehetségmag, amellyel érdemes foglalkozni, a fejlődésébe fektetett többletenergia bőven megtérül, s a szülőnek felelőssége, hogy e kincset kibontsa, és tovább munkálja.
A tehetség jeleit a későbbiekben már a tanító és a tanár is láthatja, aki általában jóval szakszerűbb nézőpontot képvisel a gyermekek általános intellektuális, szellemi adottságaival kapcsolatban, és a tehetség jelzéseiről jobban is tájékozott, mint a szülő. Az iskolában további döntő tehetségjellemzők bukkannak fel, amelyek jelzik a gyermek sajátos igényeit, pedagógus és szülő kooperációját téve szükségessé. A tehetséges gyermek általában igen kíváncsi és érdeklődő, tanulékony, jól figyel és ez nem esik nehezére, jól érvel és absztrahál, ötletgazdag és kreatív, gyakran képszerűen gondolkodik. Ehhez igen sűrűn érzékeny személyiség is társul. A kutatások azt találták, hogy a tehetséges gyermek kifinomult szociális érzékenysége folytán az igazságtalanságra gyakran az átlagosnál érzékenyebb. A társaság középpontjába kerülhet, ha jó szervező, de akár el is magányosodhat, ha az osztály általános értékrendjében alulmaradnak a szellemi értékek. Természetes adottságai folytán azonban a legtöbb tehetséges gyermeknek megvan rá a lehetősége, hogy pedagógusából kiváltsa a gondoskodást, törődést: jól kötődik, érdeklődő, elkötelezett és gyakran perfekcionista is. Csak figyelni kell rá! Belső igényeit a szülő és a tanító, tanár együtt kell, hogy támogassa, nem ritkán azon az áron, hogy jobban tájékozódik egy-egy, a gyermek által igényelt témáról, elgondolkodik a gyermek által felvetett újszerű kérdéseken, és nem veszi sérelmesnek, ha a gyermek olyat kérdez tőle, amire nem tud rögtön felelni.
A korszerű modellek értelmében az átlagon felüli képesség, a kreativitás és a motiváció találkozását tekintjük tehetségnek. A család elsősorban utóbbi két területen támogatást nyújthat a gyermeknek. Hogyan lesz a gyermek motivált és kreatív, ha adottságai kiválóak? Renzulli előbbi modelljéhez kapcsolódva: a vizsgálatok szerint egy gyermek akkor lesz motivált, ha a szülő bátorítja a kezdeményezőkészséget, az önállóságot, értékeli a kreatív teljesítményt és az elköteleződést. A publikációk azt hangoztatják, hogy ehhez különösen szükséges az apa részéről a melegség és elfogadás. A szakirodalom szerint a sikeres tehetséges gyermekeket nevelő családban mindkét szülő szilárd értékeket vall – legalábbis ez a legoptimálisabb. Jó modell a gyermek számára, ha maga a szülő is sikeres, vagy legalábbis elkötelezett. Végül, a szülők egészséges önbizalmára is szükség van ahhoz, hogy a tehetséges gyermek kibontakozzon. A támogató szülő önmagában, törődésében és gyermeke adottságaiban is bízik.
A szakirodalmi források és az érintett szülők egyetértenek abban, hogy az átlagon felüli adottságokkal bíró gyermekek nevelése munkaigényes, nagyobb kihívást jelent, mint az átlagos gyermekekről való gondoskodás. Érdeklődésük alapján arra van szükségük, hogy a szülő különböző ingergazdag, érdekes helyekre vigye őket, olvasson nekik, énekeljen velük, együtt játsszon velük, és ezen a téren sokat kezdeményeznek. A szülőnek nem kell mást tennie, mint ráhangolódnia a gyermek természetes, belülről jövő jelzéseire és érdeklődésére, és ezek szerint cselekednie.
A szülő egyébként gyakran tanácstalan gyermeke kíváncsiságával találkozva. A szakemberek szerint e problémára egyszerűen az a legjobb, ha a gyermek irányít, hiszen ő tudja, mi érdekli, miről szeretne még több információhoz, tapasztalathoz jutni. Az iskolásoknál természetes az intellektuális nyitottság, így nem kell attól tartani, hogy a természetes kíváncsiság bárkit is tévútra vinne.
A pszichológiai tanulmányok a nevelés terén az ún. „mérvadó”, gyermekcentrikus, de ésszerű határokat tiszteletben tartó viszonyulást vélik a legoptimálisabbnak. Korlátozzunk, de csak akkor, és abban, amikor és amiben erre feltétlenül szükség van. Mindez leginkább az összetartó, meleg szeretettel nevelő családokban valósítható meg – hangsúlyozni kell, hogy sokféle család, akár egy nagycsalád, sőt egy egyszülős család is lehet ilyen hatású. A mérvadó nevelés tanulható. A tehetséges gyermeknek kifejezetten rosszat tesz, ha túl sok szabályt állítunk elé, vagy tekintélyelvűen neveljük, ez gátolja a kreativitását, elnyomja őt.
A szakirodalom szerint az egyik legfontosabb tényező, hogy a gyermekre ún. „minőségi idő” jusson. A szülő lelki odaszentelődéséből megérzi mind a szeretetet, a szülő nyújtotta biztonságos hátteret, jó modellt kap, illetve megerősödik saját adottságai és érdeklődése értékeiben. A saját tálentumokba vetett bizalom pedig fontos iránytű.
Sokak számára talán megnyugtatóan hangzik, hogy követéses vizsgálatok szerint a jó családi légkörhöz képest kevésbé jelentős tényező a megfelelő szociokulturális háttér. Egy tehetséges gyermeket tehát szerény körülmények közt is lehet sikeres emberré nevelni.
A mai korszerű vizsgálatok fényében a tehetséges gyermek számára fontosak a különprogramok, de a drága különórák, a speciális fejlesztő iskolák nem eredményeznek behozhatatlan fölényt, azok, akik ezt nem engedhetik meg, hosszú távon gyakran éppolyan eredményesek, mint gazdag családokból származó társaik. A tehetség kibontakozásának azonban szükséges feltétele a jó személyes kapcsolat tanárral, szülővel. A szeretet ingyen van, de a tehetség fejlesztésénél pótolhatatlan.
Az, hogy a tehetség magasabb szociális státusz mellett gyakoribb, nem a genetikai adottságokból ered, hanem a tehetségvesztésből. A hátrányos helyzetű, tehetséges gyermeket nevelő szülő feladata – az erőforrások és a gyermeknek szentelt idő biztosítása – tehát kétszeresen is nehéz. Ha azonban a gyermek sikeressé, vagy akár csak boldog emberré válik, érdemei óriásiak.
Zárásként, összegyűjtöttem a szakirodalmi adatokból azon legfontosabb tanácsokat, amelyeket a korábban említett amerikai tehetséggondozó szervezet irányelvként ad meg a tehetséges gyermeket nevelő szülők számára.
A kölcsönös egymásra hangolódás a legfontosabb feltétele annak, hogy szülő és gyermek érezhesse az alkotás és a siker örömét, egészséges önbizalommal, és a tehetségbe, annak értékébe és jövőjébe vetett hittel.
(A szerző a budapesti Károli Gáspár Egyetem docense)
