Immár tizennegyedik alkalommal hirdeti meg a hungarikumpályázatot a magyar Agrárminisztérium és a Hungarikumbizottság. Az idei kiírás 650 millió forintos keretösszeggel négy célterületet támogat, köztük egy újat is: a népzene és a néptánc világához kapcsolódó kezdeményezések is bekerültek a támogatott tevékenységek közé.
A hungarikumpályázat célja, hogy erősítse a nemzeti értékeink gyűjtését, megőrzését és népszerűsítését. Az idén négy célterületre lehet pályázni: az elsőben magyarországi és külhoni pályázóknak elektronikus és nyomtatott kiadványok, fényképsorozatok, filmek készítésére, új honlap létrehozására, meglévő honlap fenntartására és fejlesztésére, rendezvények megvalósítására 520 millió forintos keretösszeg áll rendelkezésre. Szintén ennek a pillérnek a részeként igényelhető forrás a településre jellemző jelképeknek, szimbólumoknak a településkép arculatába illesztésére, felhasználására, azok láthatóvá tételére – írták a közleményben.
A második célterületen 78 millió forintos keretösszeg adott – általános iskolás felső tagozatos és középiskolás diákok részvételével – vetélkedők szervezésére az identitástudat megerősítése és a hagyományőrzés ápolása érdekében.
Fontos, hogy a Kárpát-medence hagyományos öltözetkultúrája, valamint népi kézműves értékeinek megőrzése, népszerűsítése, alkalmazása által ünnepeink és hétköznapjaink részévé váljon, és hordható kollekciók készüljenek, ezen törekvések pedig 22 millió forinttal támogathatók a harmadik célterületen – ismertették.
Hangsúlyozták, egy új, IV. célterület válik elérhetővé az idén, mégpedig a „határon túli nemzetrészek kulturális együttműködése a népzenéhez, a néptánchoz és a népi tárgyi kultúrához kapcsolódó nemzeti értékek kölcsönös megismertetése céljából” címmel. A 30 millió forintos keretösszegű pillérben Külhoni Nemzetrész Értéktárat működtető szervezetek nyújthatnak be pályázatot. A forrással olyan kulturális rendezvények támogathatók, amelyeken a magyarországi és külhoni nemzetrészek népzenei és néptáncegyüttesei, művészei közös fellépés révén mutatják be, hogyan jelenik meg művészetükben a Hungarikumok Gyűjteménye, illetve az egyes értéktárakban szereplő nemzeti értékek (például a magyar citera, a tárogató, a népi tárgyi kultúra, hímzések stb.).
Érdemes tudni, hogy valamennyi célterületnél működési támogatásnak nem minősülő, egyszeri, vissza nem térítendő támogatás igényelhető. A támogatás intenzitása 100 százalék, vagyis nem szükséges önrészt biztosítani. További fontos információ, hogy a pályázatok benyújtásának sorrendje nem számít. A pályázati felületen május 7-én 12:00 órától lehet regisztrálni, kitölteni a pályázati adatlapokat, illetve a mellékleteket feltölteni. A pályázatok véglegesítésére május 20-án délelőtt 10:00 órától van lehetőség. Amennyiben a már véglegesített pályázatok támogatási igénye eléri az adott célterület keretösszegének 150 százalékát, a pályázati felület automatikusan, de leghamarabb a nyitási napon (május 20-án) 14:00 órakor lezárul és további pályázat véglegesítésére, benyújtására nem lesz lehetőség – tájékoztatott az AM.
Nagy István agrárminiszter témához kapcsolódó videója az alábbi linken érhető el: https://www.facebook.com/reel/655470213927348

Nyitókép: Illusztráció/Pixabay.com