Az idén ünnepelte megalakulásának huszadik évfordulóját a szabadkai EmArt Képzőművészeti Műhely, mely igazán eseménydús és mozgalmas éveket tudhat maga mögött, megszámlálhatatlan díjjal, tárlattal és utazással. A műhely diákjai és az innen kikerülő rajzok számos elismerésben részesültek a különböző hazai és nemzetközi pályázatokon, mondhatni a világ szinte minden pontjáról.
Kultúra
A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a temerini Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület 2022. április 21-e és 30-a között rendezi meg a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XXVI.
A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének népzenei szakosztálya, és az Újvidéki Rádió, harminchetedik alkalommal hirdeti meg az általános iskolások népzenei vetélkedőjét. A jelentkezők különböző kategóriákban és korcsoportokban versenyezhetnek.
A Szekeres László Alapítvány szervezésében, a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ rendes évi tevékenységének és felsőoktatási programjának szerves részeként 2022. február 21-étől ismét megszervezésre kerül a budapesti Semmelweis Egyetem Pető András Karának háromhetes intenzív kurzusa a központi idegrendszeri sérülésekkel küzdő személyek számára.
Egy évvel ezelőtt indította el a Hagyományok Háza Több mint mozi című filmsorozatát. A harmadik, s egyben az idei első bemutató Szomjas György filmrendezőnek állít emléket.
Aleksandar Vučić államfő Szerbia államiságának és az ortodox Gyertyaszentelő (Sretenje) napja alkalmából Belgrádban kitüntetéseket adott át. Elsőfokú gyertyaszentelői/sretenjei érdemrendet kaptak művelődési intézmények is: az újvidéki Szerb Nemzeti Színház, a niši Nemzeti Színház, az užicei Nemzeti Színház, a székvárosi Matica srpska Galéria, a Szerb Irodalmi Egyesület és az ürögi Szerb Olvasóterem.