2024. május 10., péntek

Vissza a gyermekkori koncertek helyszínére

Egy hódegyházi születésű színésznő nagy álmai – Beszélgetés Szemerédi Bernadettel

A Vajdasági Vándormozinak köszönhetően az utóbbi időben vajdaság szerte több helyszínen is megnézhette a nagyérdemű közönség a Déryné ifjasszony című tévéjátékot. A Déryné Program keretein belül megalakult Déryné Társulat 2020 szeptemberében mutatta be Herczeg Ferenc: Déryné ifjasszony című drámáját, amely a magyar nyelvű színjátszás születésének küzdelmekkel, nélkülözéssel és reményekkel teli időszakába kalauzolja a nézőket. A Déryné Program legfőbb célja, hogy azon térségek, ahol a kultúrához való hozzáférés kevésbé biztosított, szintén minőségi színházi élményekkel gazdagodjanak a társulat által. A dráma film változatát 2021 tavaszán kezdték el forgatni, olyan egyedi helyszíneken, mint a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpada, vagy a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert. Közel száz fős stáb dolgozott a tévéjáték elkészítésén, melyet a Kossuth- és Jászai Mari- díjas Vidnyánszki Attila rendezett. A tévéjátékban és a színpadi előadásban egyaránt olyan színészek szerepeltek, mint a szintén Jászai Mari-díjas Tarpai Viktória, Janka Barnabás, Szemerédi Bernadett, Széplaky Géza, Fabók Mariann, Horváth Márk, Dánielfy Gergő, Vas Judit Gigi, Havasi Péter, Turi Bálint, Losonczi Kata, Dányi Krisztián, Ivaskovics Viktor, Habodász István, Kárpáti Barnabás, Gulyás Gabriell.

A vajdasági, azon belül is hódegyházi születésű Szemerédi Bernadett a Grófné szerepében látható mindkét alkotásban. Vele beszélgettünk a zentai közönségtalálkozó alkalmával.

Mesélj kérlek az útról, ami ideáig vezetett, hogy most itt a Vajdaságban te képviselheted a Déryné Program társulatát.

– Ez a vajdasági lány úgy gondolta egyszer régen, hogy Magyarországon próbál szerencsét. Először a zenei pálya rögös útján, hiszen tizennyolc éves koromig aktívan hegedültem, majd ezt követően jött - egy talán nem is annyira széles vargabetűvel - a színház: úgy éreztem, ebben teljesedhetek ki igazán. Sokáig szabadúszó voltam, ezt követően 2020 júniusában érkezett a Déryné Programtól a megkeresés, hogy szeretnének meghívni bennünket a férjemmel, Széplaky Gézával az akkor alakuló társulatba. Természetesen nagyon örültünk a megtisztelő felkérésnek, hiszen manapság ritka, hogy egy színész házaspárban együtt gondolkodjon egy színigazgató. Azóta is rendületlenül rójuk az országutat, az anyaország területén belül rengeteg kis településre látogattunk el, legfőképp olyan helyekre, ahol nagyon ritkán vagy akár egyáltalán nem részesültek még színi alkalmakban. Valójában ez a missziója a Déryné Programnak, hogy a színházi kultúra kivétel nélkül mindenhová és mindenkihez eljusson.

Mit kell tudnunk az előadásról, a tévéjátékról és az általad alakított szerepről?

– A tévéjátékot és az előadást is Vidnyánszki Attila rendezte. Maga az előadás háromórás, két részletben játsszuk, a tévéjáték ennél valamivel rövidebb, de szünet nélkül vetítik. A rendező úr határozott elképzelése volt, hogy azt a színházi miliőt, amiben a darab játszódik, minél pontosabban próbáljuk átültetni a vászonra, a festett díszlet, az abroncsos ruhák, korhű kosztümök, kellékek színes-szagos világa köszönjön vissza a tévéjátékban is. A harmadik felvonás azonban a szabadban játszódik, itt szétfeszítettük a színház kereteit, így lett a helyszínünk a vácrátóti botanikus kert. Ez a felvonás képiségében már sokkal inkább közelít a film világához, hiszen valódi festői környezetben alakíthattuk szerepeinket. Ami a történetet illeti, Déryné ifjasszonyt egy kárpátaljai származású kolléganőm, Tarpai Viktória alakítja. Engem a Grófné szerepében láthatnak a nézők. Talán erős megfogalmazás lenne részemről, ha azt állítanám, Déryné darabbéli ellenlábasa vagyok, ám a sorsunk sajátosan, szerelmünk tárgyában fonódik össze, a férjem, a Gróf erősen "teszi a szépet" a méltán híres és csodált, kora dívájaként emlegetett Déryné Széppataki Rózának. A karakterem egyszer csak megelégeli a kassai pletykákat, és visszaköveteli magának az urát. Mindezt nagyon finom és elegáns eszközökkel, őszintén kiterítve a lelkét. A Grófné azért is izgalmas kihívás, mert egyetlen zárt jelenete van, mégis mindent felborít, megfordítja Déryné és ezáltal színésztársai sorsát is. Amikor nem a Gróf hitveseként jelenek meg a színen vagy a vásznon, akkor egy másik jelmezt öltök magamra, és a trupp bölcsen hallgató hegedűseként szemlélem és zenélem végig az eseményeket – emelte ki beszélgetőtársunk.

A színésznő elmondta, hogy neki mindig másképp dobban a szíve, ha valamit visszaadhat annak a közösségnek, ahol felcseperedett. Így érezte ezt a zentai közönségtalálkozó alkalmával is, hiszen ebben a városban járt zeneiskolába, a művelődési házban több koncertje is. Egy fajta különös izgalom volt ez számára, hiszen a családja, a régi barátok és ismerősök mind ellátogattak a filmvetítésre.