Iggy Pop amerikai énekes és a francia Ensemble Intercontemporain kapja idén a Polar Zenei Díjat – jelentette be Marie Ledin, a díj igazgatója. A jelentős zenei teljesítményért minden évben két, egyenként egymillió svéd koronával (12 millió dinár) járó díjat ítélnek oda, az egyiket egy könnyűzenei, a másikat pedig egy klasszikus zenei előadónak vagy zenekarnak.
Kultúra
A Kolozsvári Állami Magyar Színház Hamlet-előadásával április 20-án kezdődik Budapesten a 8. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM); a május 8-ig tartó fesztiválon 16 produkciót, a magyar mellett francia, olasz, görög, orosz, ukrán, lengyel, cseh, lett, litván, bosnyák és vietnámi előadást láthat a közönség a Nemzeti Színházban.
Bejelentették a 94. Oscar-díj jelöltjeit, és a lista alapján A kutya karmai közt akár tarolhat is, hiszen szinte az összes fontos kategóriában jelölték a filmet illetve alkotóit.
Szombaton és vasárnap a Belgrádi Drámai Színházban, a Predrag Pepi Laković Kisszínpadon láthatta a közönség a Demokrácia című előadást. A darab szerzője Joszif A.
Cate Blanchett ausztrál színésznő veheti át elsőként a nemzetközi Goya-díjat, amely a legrangosabb spanyol filmes kitüntetés idén létrehozott új kategóriája.
Predrag Peđa Vranešević az újvidéki és az egykori jugoszláv könnyűzenei élet meghatározó személyisége volt.Testvérével, Mladennel alapították meg a Laboratorija zvuka együttest, írt filmzenét és színházi előadásokhoz is szerzeményeket.