A magyarság megélése, az együvé tartozás nem nacionalizmus, a nemzethez tartozás hűség, erény és alázat – hangoztatta a felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP) elnöke a nemzeti összetartozás napja alkalmából rendezett ünnepségen, pénteken a budapesti Magyarság Házában.
Menyhárt József beszédét tartja a Magyarság Házában (Fotó: MTI)
Menyhárt József kiemelte: az etnikai közösségtudat az emberiség egész történelmét áthatja és befolyásolja, s az egyes népcsoportok mindig megkülönböztették magukat.
Bár a nemzet mint politikai közösség fogalma változott a történelem folyamán, ma is bátran állítható, a nemzet nem elavult fogalom – mondta.
Megjegyezte ugyanakkor: a magyar nemzethez tartozás a zivataros évszázadok során néha szenvedéseket is hozott a magyar közösség számára. Menyhárt József felidézte a felvidéki kitelepítéseket, deportálásokat, kiemelve, hogy az emberek többsége mégsem tagadta meg nemzetét. Kitért Esterházy János felvidéki magyar politikus alakjára, s azt mondta: az ilyen történelmi példák mutatják, hogy a tartás, amit a nemzethet való tartozás ad, nem pótolható, hiánya az egyén és a közösség szintjén is kiütközik.
A nemzet történelme ugyanakkor bővelkedik pozitív példákban, amelyek igazolják, létezik határokon átívelően egységes magyar nemzet – mondta. Hozzáfűzte: ez mutatkozott meg a kommunista diktatúrák végnapjaiban, a délszláv háború idején, s napjainkban, akár az ukrán helyzet nyomán.
A felvidéki magyar politikus, utalva a megnyitón részt vevő fiatalokra, azt mondta: jelenlétük nagyon jó jel, hogy nem temetni, hanem nagyon is megélni jöttek a magyarságukat.
Kitért a Kosztolányi Dezső által megjelölt tíz legszebb magyar szóra, s azt mondta: ezek száz év szétszakítottság után is ugyanúgy hangzanak, és ugyanazt jelentik. Mert nem vagyunk szétszakítva, még ha úgy is tűnt, hogy határokat húztak – fogalmazott Menyhárt József.
Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója az ünnep fő üzenetének az összetartozást nevezte.
Az Országgyűlés 2010. május 31-én nyilvánította a nemzeti összetartozás napjává az első világháborút lezáró trianoni békediktátum aláírásának napját, június 4-ét. Az erről szóló törvény kimondta: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”.
Megemlékezések határon túli fiatalok részvételével
A nemzeti összetartozás napján 600 középiskolás diákot: 250 felvidéki, 100 kárpátaljai, 100 erdélyi, 50 délvidéki és 100 magyarországi tanulót utaztatnak Budapestre. A diákok nemcsak részt vesznek, de aktív részesei lesznek a programoknak.
Az idén is több napos rendezvénysorozattal emlékezik meg Magyarország a nemzeti összetartozás napjáról. A kulturális programok, filmvetítések, koncertek, rendhagyó történelemórák fő helyszínei a Magyarság Háza és a Szentháromság tér lesznek.


