2024. május 9., csütörtök

Karikó Katalin Debrecenben vett át díjat

Karikó Katalin Széchenyi-díjas magyar kutatóbiológus, biokémikus, a szintetikus mRNS alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója a Debrecen Díj a Molekuláris Orvostudományért idei díjazottja az elismerést kedden vette át a Debreceni Egyetem (DE) aulájában rendezett ünnepségen.
Mátyus László, a DE általános orvostudományi karának dékánja felidézte, hogy a 2003-ban alapított kitüntetéssel a molekuláris medicina területén nemzetközi szinten is kiemelkedő eredményeket elért tudósok munkáját ismerik el. A díjat ezúttal 18. alkalommal adták át.
Az Egyesült Államokban élő Karikó Katalin – megismerve a korábbi díjazottak névsorát –, az átadást megelőző sajtótájékoztatón azt mondta, több tudóst személyesen ismer közülük, van akivel jelenleg is együtt dolgozik.
Nagy elismerés közéjük tartozni, mondta, örömét fejezve ki, hogy a debreceni orvoskar professzorai az idén titkos szavazással őt érdemesítették a díjra.