2024. május 10., péntek

Zaharova: Az EU megsérti saját fegyverkiviteli szabályait

Az európai országok saját kötelezettségvállalásaikat szegik meg azzal, hogy növelik fegyverszállításaikat Ukrajnába – jelentette ki Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője egy csütörtöki tájékoztatón.

A szóvivő azzal vádolta meg az euroatlanti szövetségeseket, hogy a délkelet-ukrajnai konfliktus politikai rendezés alapjának tekintett minszki megállapodások Kijevvel való betartatása helyett az elmúlt években inkább Ukrajna katonai birtokbavételével és azzal voltak elfoglalva, „hogy felkészítsék a nacionalista alakulatokat a másként gondolkodás erőszakos elfojtására az ország keleti és déli részén".

„Ezen túlmenően, ez a kijevi rezsimet támogató önjelölt csoport számos nemzetközi kötelezettséget sért, egyebek között az EU közös álláspontját, amely megtiltja a fegyverexportot, ha felmerül a nyilvánvaló kockázata annak, hogy a fegyvereket a fogadóországban belső elnyomásra fogják felhasználni, ha ez a nemzetközi humanitárius jog megsértéséhez vezet, ha hozzájárul a fegyveres konfliktusok kialakulásához vagy eszkalációjához" – mondta a diplomata.

Zaharova felhívta a figyelmet arra, hogy az EU által kezdeményezett nemzetközi fegyverkereskedelmi szerződés előírja az objektív értékelését annak valószínűségnek, hogy az átadott fegyverek árthatnak-e a békének és a biztonságnak, és hogy felhasználhatók-e a nemzetközi humanitárius jog megsértésére, valamint a nők és gyermekek elleni erőszakos cselekmények elkövetésére.

„Ez a szerződés megtiltja az egyszerű fegyverek átadását is, ha megbízhatóan ismert, hogy ezeket a fegyvereket népirtásra, emberiesség elleni bűncselekményekre, a genfi egyezmények súlyos megsértésére fogják használni – vagyis azoknak a bűncselekményeknek a gyűjteményére, amelyeket az ukrán neonácik és az ukrán fegyveres erők általuk vezetett egységei nap mint nap elkövetnek" – mondta

A diplomata szerint a Nyugat durván semmibe veszi azokat a nemzetközi megállapodásokat, amelyek célja a nagypontosságú fegyverek árnyékforgalomba kerülése kockázatának minimalizálása. Kifogásolta, hogy az euroatlanti szövetségesek szerinte megszegik a végfelhasználói tanúsítvány rendelkezéseinek szigorú betartására vonatkozó sokéves gyakorlatot, amelynek egyik legfontosabb feltétele, hogy az importáló állam nem engedheti meg a kapott fegyverek újbóli kivitelét az exportáló ország vagy az adott technológiai szellemi tulajdon tulajdonosa írásos hozzájárulása nélkül.

„A fegyverszállítási kötelezettségek ilyen meggondolatlan megsértéséért a felelősség teljes egészében a kollektív Nyugat országait terheli, élükön az Egyesült Államokkal" – hangoztatta Zaharova.