A hajléktalanok problémáival foglalkozó civil szervezetek megítélése szerint sokkal több hontalan él az országban, mint ahányat a hivatalos intézmények nyilvántartanak. A terepen végzett munka sorá...
Belföld
A 10.000 dináros egyszeri támogatást 10 napon belül kapják meg a középiskolások – nyiltatkozta Siniša Mali pénzügyminiszter hétfőn, miután Aleksandar Vučić államfő vasárnap este bejelentette a hírt.
Éjfélkor lejárt a tartományi választási listák átadási határideje a december 17-ei választásokra vonatkozóan. A Köztársasági Választási Bizottságnak (RIK) legkésőbb december 1-ig kell meghatároznia...
Az egészségügyi dolgozók anyagi és munkakörülményei javítása érdekében csütörtökre tüntetést hirdettek Belgrádban, erre azonban nem került sor, ugyanis az Egészségügyben és a Szociális Védelemben D...
A védelmi együttműködés fejlesztése állt többek között Aleksandar Vučić szerb és Nikosz Hrisztodulidisz ciprusi államfő belgrádi tárgyalásának középpontjában. A tegnap kezdett egyeztetéseket ma, a...
Aleksandar Vučić szerb államfő és Níkosz Hrisztodulídisz ciprusi elnök mai találkozóját követően a szerb államfő elmondta, hogy a mai napon egyértelműen megerősítették a két ország között...

