Ismét a Rio Tinto bányakonszern ügye kapcsán szólalt meg köztársasági parlamenti nyilatkozatában Ana Brnabić házelnök, korábbi ellenzéki állításokra reagálva. Úgy fogalmazott, nem igaz az, hogy a j...
Belföld
A nemzeti kisebbségek és a gyermekek jogainak védelmével, a nemzeti kisebbségek helyzetével, az anyanyelv- és íráshasználattal, valamint az emberi jogok védelmi mechanizmusaival és azok érvényesíté...
A két intézmény közötti együttműködésről tárgyalt Újvidéken Maja Gojković tartományi kormányfő és Juhász Bálint, a vajdasági képviselőház elnöke. Maja Gojković kabinetjében fogadta a házelnököt, s...
A munkaadók a legtöbb esetben tiszteletben tartják a magas hőmérsékleten, szabadban végzendő munkára vonatkozó kormányajánlásokat – jelentette ki tegnap Goran Vesić építészeti, közlekedési és infra...
Átadta Miloš Jevremović csendőrnek tegnap Aleksandar Vučić köztársasági elnök a védelem és biztonság terén nyújtott eredményekért járó aranyfokozatú állami kitüntetést. Jevremović az elismerést az...
Szerbia a jövőben is befektet a mesterséges intelligenciába (MI, illetve AI-artificial intelligence), de úgy, hogy közben odafigyel az etikai alapelvekre – jelentette ki Miloš Vučević kormányfő a K...

