2024. július 15., hétfő

Százezer hektárnyi öntözött termőföld

Sikeres gazdálkodásról és folyamatban lévő projektumokról tájékoztatta a tartományi parlament elnökét a Vajdaság Vizei vezetője

A Vajdaság Vizei közvállalat kulcsfontosságúnak számít a tartomány szempontjából, jelentősége rendkívül nagy a polgárok miatt is, hiszen a stratégiai fontosságú vízgazdálkodási kérdésekkel foglalkozik a vállalat, a víz pedig természeti kincset jelent a mezőgazdaság, az idegenforgalom és más ágazatok terén is Vajdaságban, hangzott el Újvidéken a tartományi képviselőházban, ahol Juhász Bálint házelnök fogadta Srđan Kruževićet, a Vajdaság Vizei igazgatóját.

Az említett vállalatnak éppen a vajdasági parlament az alapítója. A megbeszélésen, az azt követően kiadott közlemény szerint, Kružević ismertette a parlament elnökével az aktuális projektumok részleteit, kitért a vállalat sikeres üzletelésére is. A beruházások közül kiemelte annak az öntözőrendszernek a megvalósítását, melyre 2,2 milliárd dinárt költenek el saját forrásokból, s melynek eredményeképpen, mint mondta, 103 ezer hektárnyi földterület öntözése válik majd lehetségessé. A projektum egyik része az úgynevezett kettős rendszer kialakítására vonatkozik, vagyis az öntözés mellett lecsapolást is lehetővé tesz majd a használata során.

Juhász Bálint örömmel nyugtázta, hogy a Vajdaság Vizei, ahogyan más tartományi parlamenti alapítású vállalatok is, felelősségteljesen, sikeresen, lelkiismeretesen végzi a rá bízott munkát, s hangsúlyozta, hogy a vajdasági képviselőház intézményében a közvállalat, mint eddig is, a jövőben is mindig partnerre találhat majd, segítséget kaphat céljainak megvalósítása érdekében.

Nyitókép: Srđan Kruževićtyel tárgyalt Juhász Bálint (Ótos András felvétele)