2024. május 9., csütörtök

Lavrov: Moszkva és Belgrád Ivica Dačić oroszországi látogatásáról egyeztet

Moszkva és Belgrád Ivica Dačić külügyminiszter oroszországi látogatásáról egyeztet – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, írja az N1 hírportál.

Lavrov újságíróknak nyilatkozva elmondta, hogy a Nyugat tavaly júniusban megakadályozta a belgrádi látogatását „méghozzá olyan módon, hogy rákényszerítette Szerbia szomszédait, hogy ne engedjék át légterükön az orosz repülőgépeket", jelenti a TASS hírügynökség.

– Megbeszéltük Ivica Dačićtyal, régi jó barátommal, hogy ebben a helyzetben ő tegyen látogatást Oroszországban. Jelenleg a konkrét dátumokról egyeztetünk – fogalmazott Lavrov.

Hozzátette, hogy nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a szavai „a Nyugat ismételt sértő kérését válthatja ki, hogy Ivica ne utazzon el Oroszországba". Hangsúlyozta azonban, hogy Moszkvának már van egy erre vonatkozó megbeszélése a szerb diplomácia vezetőjével.

Lavrov belgrádi látogatását tavaly június 6-ára és 7-ére jelentették be, azonban nem valósították meg, mivel Bulgária, Észak-Macedónia és Montenegró megtagadták, hogy légifolyosót biztosítsanak az orosz külügyminiszter repülőgépének.

Lavrov elmondta, hogy Oroszország és Szerbia képviselői rendszerszintűen fenntartják a kétoldalú kapcsolatokat, majd hozzátette, hogy Moszkva rendkívül hálás Aleksandar Vučić államfőnek, Ana Brnabić kormányfőnek, valamint a szerb kormány minisztereinek is „mert mindig nyitottak a kapcsolatokra" Alekszandr Bocan-Harcsenko belgrádi orosz nagykövettel.

– Ezek a kapcsolatok rendkívül hasznosak, emellett mindig lehetőségünk van telefonon keresztül is beszélgetni. Várom Ivica Dačić látogatását, amikor megfelelőnek találja az időpontot – mondta Lavrov.

Nyitókép: Russian Foreign Ministry Press Service/AP