2026. augusztus 31., hétfő

Đedović Handanović: Szeptemberben is biztosított lesz az üzemanyag-ellátás

Dubravka Đedović Handanović bányászati és energiaügyi miniszter ma a Szerbiai Olajtársaságok Szövetségének (UNKS), valamint a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) képviselőivel tárgyalt, és közölte, hogy szeptemberben is stabil üzemanyag-ellátásra számít, közli a Beta.

A minisztérium közleménye szerint az állami intézkedések és az olajtársaságok tevékenységének megfelelő összehangolásával sikerült átvészelni az augusztusi nehéz időszakot, amikor a Duna alacsony vízállása és a kőolajszármazékok, különösen a dízel magas ára nehezítette az ellátást.

– Szeptemberben sem számítok semmilyen problémára a kőolajszármazékok ellátásában, annak ellenére, hogy a Duna alacsony vízállása miatt továbbra is nehézségekbe ütközik az import. Az olajtársaságok arra számítanak, hogy az euródízel iránti kereslet az augusztusihoz hasonló szinten, közel 200 ezer tonna körül alakul – mondta a miniszter.

Hozzátette, várakozásai szerint a kereslet legnagyobb részét a pancsovai finomító termeléséből fedezik majd. A finomító napi feldolgozási kapacitását közel 13 ezer tonnára növelte, a fennmaradó mennyiséget pedig az olajtársaságok által tervezett importból biztosítják.

Đedović Handanović elmondása szerint augusztusban az euródízel iránti kereslet nagyobb részét, mintegy 160 ezer tonnát hazai finomításból fedezték. Az importált 32 ezer tonna csaknem felét vasúton szállították be a Duna alacsony vízállása okozta nehézségek miatt.

A tárcavezető szerint a NIS működési engedélyének szeptember 30-áig történő meghosszabbítása fontos az energiabiztonság szempontjából, mivel így a bizonytalan nemzetközi környezetben az ország a lehető legnagyobb mértékben támaszkodhat a hazai kőolaj-feldolgozásra.

– A NIS bejelentette, hogy szeptemberben tovább növeli a termelést. A tervek szerint mintegy 190 ezer tonna euródízelt, 17 ezer tonna kerozint, 18 ezer tonna fűtőolajat és mintegy 50 ezer tonna benzint állítanak elő. Az euródízel importja várhatóan 36 ezer tonna lesz – mondta.

A pancsovai finomító termelésének növelése azért is fontos, hogy a NIS feltölthesse működési tartalékait. Az állam korábban engedélyezte a vállalatnak, hogy e tartalékok egy részét piacra bocsássa a kereslet kielégítése érdekében, miután a Duna alacsony vízállása miatt jelentősen visszaesett az import.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A Duna alacsony vízállása továbbra is nehezíti az importot (Fotó: Beta)