2026. február 28., szombat

Tényfeltárás és együvé tartozás

A Folyami Polgárnaszád rendezvénye zsúfolásig megtöltötte a magyarkanizsai akadémia termét

A Magyar Nemzeti Tanács szervezésében pénteken este a magyarkanizsai székhelyű Vajdasági Birkózóakadémián telt ház előtt zajlott le a Folyami Polgárnaszád eseménye, majd az azt követő Kormorán-nagykoncert. A tényfeltáró rendezvény alkalmat adott a találkozásra, a párbeszédre és a közösségi kapcsolatok megerősítésére is. A Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) országjáró programja még tavaly indult útjára Magyarországon, és először mutatkozott be Vajdaságban, hogy közvetlen párbeszédet teremtsen a polgárok és a közélet szereplői között.

A rendezvény kezdetén felszólalt Heizler Norbert, a Civil Összefogás Fórum operatív igazgatója, Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa község polgármestere, Petán Péter, a CÖF-COKA médiaigazgatója és dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke. A fórum célja az volt, hogy közelebb hozza a közéleti kérdéseket az emberek mindennapjaihoz, és lehetőséget nyújtson a tényeken alapuló nyílt beszélgetésre. A közönséghez szólók beszédeikben foglalkoztak a vajdasági magyarság helyzetével, és szóba kerültek a jövőt illető lehetőségek is.

Dr. Pásztor Bálint (Gergely Árpád felvétele)

Dr. Pásztor Bálint (Gergely Árpád felvétele)

A találkozóra sokan eljöttek, még távolabbról is azok, akik fontosnak tartják a vajdasági magyarság jövőjét, hisz az erről való értekezés is fontos részét képezte a fórumnak.

Heizler Róbert hangsúlyozta, a nép vágyik az igaz szóra, és ők maguk azért indultak útnak, hogy mindenhová eljuttassák a valós híreket.

– Április 12-én nagyon nagy tétje lesz a választásnak. Nemcsak arról döntünk, hogy marad-e a jelenlegi kormányzat, amelynek ezt a tizenhat évnyi eredményt köszönhetjük, vagy jön egy rendszerváltó társaság. Az a tét, hogy a megkezdett közös munka folytatódhat-e, vagy hatalomra kerülnek a múltat végképp eltörölni igyekvők – emlékeztetett az operatív igazgató.

Fejsztámer Róbert leszögezte, Magyarkanizsa kiváló helyszíne ennek az összejövetelnek, hiszen 85 százalékban magyarok lakta község.

– Ezer szállal kötődünk Magyarországhoz. Attól függetlenül, hogy fizikai határ választ el bennünket, a nyelv és a kultúra mellett nagyon sok gazdasági, oktatási, sőt családi kötelék is összefűz minket az anyaországgal. Az elmúlt időszakban sok minden megvalósult a Magyar Kormány segítségével, a Fidesz támogatásával. Megkérdőjelezhetetlenül fontos, hogy ez folytatódjon, és az a rendezvény is egyike azon állomásoknak, amelyen érezhetjük, hogy az anyaország foglalkozik a határon túliakkal – emelte ki a polgármester.

Petán Péter Vörösmarty Mihály Szózatával köszöntötte a magyarkanizsaiakat, majd kitért a választások tétjére.

– Afelett kell dönteni, hogy szuverén magyar kormányt és kormányfőt válasszunk, vagy pedig egy brüsszeli helytartót. A globális banktőke bejelentkezett Magyarország vezetésére, a Tisza párt köpönyegébe bújva. A komprádorok nem a nemzetükért dolgoznak, hanem az idegen érdekek kiszolgálása a céljuk – emelte ki a médiaigazgató.

Dr. Pásztor Bálint megköszönte, hogy a Folyami Polgárnaszád kikötött a Tisza partján, majd a nemzeti kormány fontosságát hangsúlyozta.

– Az elmúlt tizenhat év a bizonyíték arra, mi történik a külhoni magyar közösséggel akkor, amikor az anyaországnak nemzeti kormánya van. A mi esetünkben elég csak az intézményrendszer támogatására, a vajdasági magyar művelődési, oktatási, tájékoztatási intézmények fennmaradására, a gazdaság fejlesztésére vagy épp az ösztöndíjrendszerre gondolni. Arra készülünk, hogy a következő időszakban is nemzeti kormánya lesz Magyarországnak, mellyel ezt az együttműködést a teljes magyar nemzet érdekében folytatni tudjuk – mondta a VMSZ elnöke.

A beszédek után átadták a helyet a dallamoknak, és a Kormorán együttes fergeteges nagykoncertjével zárult az est.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Gergely Árpád felvétele