Látszatkeltő záporpatakok

Kezdjük azzal, hogy víz nincs. Legalábbis sok nincs, de nincsből bőven van. A vízügyben hónapok óta a nincs a téma. És miközben arról vitáznak mind az illetékesek, mind a kákán csomót keresők, miért nincs, meg hogyan lehetne a semmiből sok, elsikkadunk afölött, hogy a vízzel akkor kell foglalkozni, amikor bőven van.
Mivel az időjósok kiadós esőzéseket láttak elő az ország déli részében, valószínűsíthető volt, hogy a záporpatakok hónapok óta szárazon szikrázó medre napok alatt túltelítődhet. És ott is lesz víz, ahol nem kell. Ez a jóslat akkor válhat valóra, ha a meteorológiai intézet ráhibázik a várható csapadékok méretére. A mennyiséget sacc/kb. eltalálták, de a halmazállapotot nem. Eső helyett hó esett, és ahelyett, hogy lerohanjon a hegyoldalakon, fenn maradt a hegyekben. Persze olvadás is van a világon, és az október elején hullott hó tavaszig aligha győzi szusszal, és még idén víz lesz belőle. A leolvadás üteme, valamint az esetleges újabb csapadék mennyiségétől meg halmazállapotától függ, lesznek-e villámárvizek.
A záporpatakokon kialakuló látványos áradásokkal kapcsolatban nem árt tudni, hogy az ilyen vízfolyások mentén nem alakítható ki olyan árvízvédelem, mint a síkvidékeken. A szakma szerint arrafelé csakis a meder karbantartása hatásos, amely lehetővé teszi a beérkező víztömegek zavartalan és gyors áthaladását. Azt pedig a feltöltődő meder, de leginkább a belekerült szemét szokta megakadályozni. Akár erdőtakarításból, akár szimpla szemetelésből, gyakran mindkettő csapatmunkájából származik. Ezekről az árvizekről – előre mondjuk, nehogy meglepődjünk – tudni kell, hogy mindig a településeknél lépnek ki a mederből. Azért, mert ott hidak épültek, azok alatt vannak a szűkületek, amelyeket a szemét eltöm, a víz pedig kerülőutat keres, és talál is. Ha az ilyen jellegű árvizeket ki akarjuk küszöbölni, akkor a várható esőzések előtt kell végigjárni a patak medrét, és eltávolítani onnan azt, aminek ott semmi keresnivalója. Időben szólunk, mert az illetékesek kilátásba helyeztek olyan esőzéseket – igaz, hó lett belőlük –, amelyek ennyire elfajulhatnak. Ha tévedtek, az még nem jelenti azt, hogy a szemétnek ott a helye, ahol van... Csak futólag mondjuk, hogy a meteorológiai intézet az ország déli részén levő kis folyók vízszintjének alakulására semmiféle előrejelzéssel nem szolgált. Nem csoda, hiszen mire egy ilyen jellegű előrejelzés elkészül, addigra megváltozik a patak mederteltsége, és...
A Duna és a Tisza mentén azonban belátható időn belül ilyesmi nem történhet meg. Nem a szemétre gondolunk, hanem a mederből túlcsorduló víztömegekre. Mert nemhogy árvizek, de még jelentősebb vízszintemelkedések sincsenek a láthatáron.
A Felső-Tiszán ugyanis néhány napon belül kialakulhat egy csenevész áradás, amely csak arra lesz jó, hogy a vízszint ne harminc, hanem hetven centire legyen a mindenkori legalacsonyabb felett. Vízhozam tekintetében ez – szó szerint sem – nem sok vizet zavar. Aztán errefelé haladva a Tisza egyre vérszegényebb. Kisköre alvizén, valamint Szolnoknál is a vízhozamgörbe szinte összenőtt a legkisebb víz szintjével. A csongrádi valamicskével magasabb szint azonban már a visszaduzzasztás következménye, vízhozam tekintetében ott is siralmas a helyzet. Szegednél nemkülönben. Ha figyelembe vesszük, hogy Csongrádnál a Tiszába torkoló Hármas-Körös folyamatosan alacsony vízállásokat mutat, a Szeged felett beömlő Maroson pedig az utóbbi években immár sokadszor megdőlt a legkisebb víz szintje, akkor ezen nem kell csodálkozni. Csak a könnyebb érthetőség végett mondjuk, hogy október 2-án a Maros szintje Makónál hét centivel volt a hivatalos adatgyűjtés kezdete óta mért legalacsonyabb szint alatt. Egy áradás, ha a vízszint tíz-egynéhány centis emelkedését annak lehet nevezni, ezen annyit változtat, hogy szinte semennyit. De még a várható, néhány napon belül befutó újabb negyvencentis áradás is csak arra jó, hogy lássuk, a Maros áradni is tud. 

A Duna magyarországi szakaszán csupán látszólag jobb a helyzet, hiszen a vízszint vízmércétől függően hetven-nyolcvan centivel van a legkisebb víz szintje felett. Csak ennyivel. A Felső-Duna vízhozamgörbéiben is kevés az élet, tehát megnövekedett vízhozamra onnan sem kell számítani. A mohácsi legkisebb víz feletti egyméteres szint sem vigasztaló, de néhány napon belül nagyjából hatvancentis áradás jöhet. Ennyi is jobb a semminél. A Dráva ugrándozó vízszintjéből – ez a folyó már csak ilyen – kiolvasható, hogy egy szégyenlős áradás éppen kifulladóban van, és legalább félméteres apadás fogja követni, majd mint ahogy a hasonló jellegű folyóknál lenni szokott, megint csak jön egy négyarasznyi áradás. Ez is csak a semminél jobb. De van még... A Száva szinte teljes hosszán a folyó vízhozama a béka hátsó fertálya alatt van, vízszintemelkedésre semmi kilátás, a vízhozamgörbe feszül, akár a szárítókötél, sajnos padlóközelben.

Hogy folyóinkban van még élet – már ami a vízszint alakulását illeti –, azt hamarosan a Moravák bizonyíthatják. A Nyugat-Moraván, meg ennek hatására a Nagy-Moraván is tekintélyes méretű áradás alakulhat ki napokon belül. A gond, hogy erre a raplis folyóra nem lehet többnapos előrejelzéssel szolgálni, a szakma ügyeletesei sem bocsátkoznak kétnaposnál távolabbra tekintőbe. Különösen annak ismeretében, hogy a várt esőzések helyett havazás jött, a mederbe odaképzelt víztömegek még – szó szerint is – a felhőkben járnak. Vagy napsütésre várva hó formájában lapulnak valahol fenn a hegyekben. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy a Duna öt legnagyobb mellékfolyója közül négy ezeken a tájakon ömlik a befogadó folyamba, és a négy közül csupán egy teljesít a rossznál árnyalatnyival jobban, akkor az összkép nem kedvező. Az újvidéki másodpercenkénti kétezer köbméternél kisebb a becsült vízhozam – tartós állapotról van szó – egyértelműen kemény vízfogyatkozásra utal. A Tiszán sem vigasztalóbb a helyzet, hiszen Zentánál is alig 170 köbméter folyik át a szelvényen másodpercenként. 
A főágakban nincs víz, de a mellékfolyókban sem, és azok mellékfolyóinak is őrlángon van a vízhozama. Mi a teendő? Nézzük az eget, és kérjük az esőt!