Javában tart Újvidéken a 93. Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállítás, amely az idén is nagyszámú látogatót vonz.
Az idén mintegy 1200 kiállító mutatkozik be 40 országból. A korábbi évektől eltérően ezúttal szombaton tartották meg a családi napot, amelyen egyetlen (ezúttal 1000 dináros) belépőjeggyel látogathatta meg a család a kiállítást.
A délelőtti órákban szemerkélt az eső, ezért a korábbiaknál kevesebb ember lézengett a vásár területén, valamennyien esernyővel felszerelkezve. Szerencsére később kiderült az idő, kora délutánra már nagy volt a tömeg. Sokan kisgyermekeikkel érkeztek, akik számára mindig külön élményt jelent a kiállítás. Most is felültek a traktorokra és megcsodálták a jószágokat.
A látogatók a hagyományos gépektől kezdve a legmodernebb technológiáig az idén is mindent megtekinthetnek. Csúcsmodern traktorokból, kombájnokból és kapcsolható eszközökből ezúttal sincs hiány.
Az állatok iránt érdeklődők is örülhetnek, idén ugyanis megtartják a tavaly elmaradt tenyészállat-kiállítást. Összesen 750 jószágot hoztak, az egyik fő attrakció az 1830 kilós Jablan nevű bika.
Most is jelen vannak a legismertebb forgalmazók, mint az Agrotech, a KITE Kft., az Agrovojvodina, az Agroglobe, a Delta Agrar és az Inter Agrar. A traktorok mellett a legmodernebb gépeket és kapcsolható eszközöket teszik közszemlére. A potenciális vásárlók számára árkedvezményeket is kínálnak.
A kiállítás idei partnerországa Csehország, amely az 1-es számú csarnokban mutatkozik be. Számos cseh vállalat képviselteti magát, a látogatóknak pedig lehetőségük van megkóstolni a híres cseh söröket is.
A 6-os csarnokban rendezik meg a „Vajdaság ajándékai” elnevezésű rendezvényt, amely az ország különböző részeiből érkező élelmiszer- és italgyártókat, valamint kézműveseket hozza össze. Megjelenésüket a tartományi kormány támogatja.
Szombaton a kiállításra látogatott Maja Gojković tartományi kormányfő, aki megtekintette a kisvállalkozók és termelők standjait.
Gojković a helyszínen hangsúlyozta, hogy a tartományi kormány a kisvállalkozók szereplését azzal a céllal támogatta, hogy lehetőséget biztosítson számukra termékeik bemutatására, potenciális üzleti partnerek megtalálására, valamint arra, hogy termékeik eljussanak a vásárlókhoz.
A „Vajdaság ajándékai” elnevezésű kiállítási térben mintegy 50 vajdasági kisvállalkozó és termelő kapott lehetőséget termékei bemutatására.
A Master csarnokban, a mezőgazdasági minisztérium pavilonjában számos előadást, műhelymunkát és kerekasztal-beszélgetést tartanak, amelyek hasznosak lehetnek a gazdák számára. Bemutatják többek között a mezőgazdasági minisztérium pályázatait és intézkedéseit.
Természetesen nem marad el a kiállítás védjegyének számító hagyományos nyereményjáték sem, amelyben a látogatók belépőjeggyel vehetnek részt. Az idén is egy főnyereményt sorsolnak ki: a KITE DOO jóvoltából egy JOHN DEERE 5045 D típusú traktort lehet nyerni. A sorsolást csütörtök délután tartják meg.
Az idén is sok minden maradt a régi, kivéve a belépőjegy árát, amely 1000 dinárba kerül. Csoportos látogatás során 750 dinár személyenként. A csoportosan érkező diákok és egyetemisták, a 7–14 éves gyerekek, valamint a nyugdíjasok számára a belépőjegy 500 dinár.
A kiállítás 9 órától 19 óráig látogatható.
Nyitókép: Dancsó Áron felvétele



