Az elmúlt vasárnap Belgrádban bemutatták a Szerbiai Egyesült Régiók gazdasági programját, másnap már Zomborban ismertették újságírók előtt a dokumentumot. Rajko Simin gazdasági szakember, a Srbijagas vállalat korábbi vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy a program megfogalmazása előtt mintegy 300 szerbiai gazdasági vezetővel konzultáltak, és azok tapasztalatait felhasználva állították össze a legsürgősebb teendőket az ország gazdasági életének megreformálására.
Az egyik alapcél a bürokrácia csökkentése és a fölösleges procedúrák kiiktatása a vállalkozókedv növelése érdekében. Simin közölte, hogy a Gazdasági Világfórum 142 országban vizsgálta a gazdasági tevékenység összetettségét, ténylegesen azt, hogy mennyi akadály gördül a vállalkozók elé, és Szerbia a dicstelen 130. helyet foglalja el a rangsoron, az intézmények ügyintézési gyorsasága pedig a 121. helyre került. Egy másik, a Világbank által közzétett fölmérés Szerbiát az építési engedélyek kiadásának gyorsasága tekintetében 183 ország közül a 175. helyre utasította, ugyanis nálunk az ilyen engedélyek kiadásának átlagos határideje 279 nap. Ezzel kapcsolatosan a SZER indítványozza, foglalják törvénybe, hogy az építési engedélyek kiadása nem húzódhat el 90 napnál hosszabb ideig, a határidő túllépését pedig szankcionálja az állam. Ugyanakkor javasolja a „hallgatás a beleegyezés jele” elvét, vagyis, ha a polgár bármely beadványára harminc napon belül nem kap választ, akkor jogszerűen úgy vehesse, hogy a beadványát a hatóság pozitívan bírálta el.
A SZER gazdasági programja hangsúlyt fektet az elektronikus ügyintézés bevezetésére, a digitális aláírás alkalmazására, és az elektronikus pénzutalás, fizetés bevezetésére. A program szerint az áfát csupán azután kellene befizetniük a kis- és középvállalkozásoknak, ha megfizettették árujukat, vagy szolgáltatásukat, az exportőrök pedig már hét napon belül visszakapnák a visszaérintendő áfát. Az építőiparban a beruházónak kellene fizetnie az általános forgalmi adót, nem pedig a kivitelezőnek, és a beruházó mindaddig nem rendelkezhetne az objektum fölött, amíg minden alvállalkozóját maradéktalanul ki nem fizette.
A közvállalatok esetében a SZER programja megszüntetné az igazgatók és munkavállalók személyét illető pártmonopóliumot, az igazgatók kinevezéséhez nyilvános pályázatot hirdetne, a vezetők menesztését is gyakorlatba iktatná, és törvényt alkotna a közvállalatok igazgatóinak felelősségéről. Megszüntetné az igazgatóbizottságokat, az ellenőrző, vagy felügyelő bizottságokba pedig független gazdasági szakembereket delegálna, köztük kötelezően egy független revizorral.
