2024. május 10., péntek

Megállapodás született az iskolai erőszakkal szembeni intézkedésekről

Az iskolai erőszak megelőzésével foglalkozó munkacsoport megállapodott azokban a kulcsfontosságú intézkedésekben és tevékenységekben, amelyeket az elkövetkező időszakban meg kell tenni a rendszer fejlesztése, illetve a megelőzés érdekében – közölte az Oktatásügyi Minisztériu, írja az N1 hírportál.

A javasolt intézkedések között szerepel, hogy az általános iskola felsős diákjai esetében a magaviseletet számszerűen osztályozzák, valamint számítódjanak bele a félévi és az év végi átlagba.

Javasolják a tanulók kiíratásának elhalasztását a középiskolákból, amennyiben fegyelmi eljárás van folyamatban ellenük, egészen annak végeztéig.

Hozzátették, hogy az iskolák számára javasolják, hogy a szabályzatban rögzítsék a mobiltelefonok órán való használatára vonatkozó intézkedéseiket.

Az intézkedések között szerepel az általános iskolai pedagógusok és pszichológusok számának növelése is. Javasolták továbbá a szülői kötelezettségek súlyos megsértése esetén kiszabott minimális bírság emelését is.

Branko Ružić oktatásügyi miniszter kijelentette, hogy az intézkedéseket alaposan átvizsgálták, megtárgyalták az esetleges következményeket és pontosították a tevékenységeket is, amelyek szükségesek azok kivitelezéséhez.

Nyitókép: pixabay.com