Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteken Észak-Koreába érkezett – közölte szombaton az észak-koreai állami hírügynökség, a KCNA, amely szerint Lavrov vasárnap „stratégiai tárgyalásokat" folyta...
Közélet
Érettségi után érdemes a vajdasági/szerbiai egyetemi, szakfőiskolai továbbtanulást választani. Tudjuk, most a blokádok, tiltakozások miatt igen bonyolult, kaotikus állapotok uralkodnak a felsőoktat...
Aleksandar Vučić államfő megtekintette a Pétervárad közelében épülő Duna-híd munkálatait, amely az Újvidéket Rumával összekötő gyorsforgalmi út részét képezi majd. A látogatáson jelen volt Aleksand...
A belgrádi Felsőbb Ügyészség korrupcióellenes részlege vádat emelt Dušan R. ellen, akit még februárban helyeztek előzetes letartóztatásba azzal a gyanúval, hogy 2019.
Aleksandar Vučić, Szerbia elnöke az Informer televíziónak adott interjúban kijelentette: a választásokat akkor írja ki, amikor ő úgy határoz, és nem akkor, amikor ezt külföldi vagy illetéktelen sze...
Több tízezer látogató jelenlétében pénteken megtartották a srebrenicai mészárlás 30. évfordulója kapcsán szervezett kommemorációt a potočari emlékközpontban, ahol hét további áldozat időközben fellelt földi maradványait is örök nyugalomra helyezték – 19 évesek voltak a legfiatalabb, most eltemetett áldozatok.