A múlt héten elkapott valami nyavalya. Olyan rosszul lettem, hogy haza kellett mennem, vagyis előbb az orvoshoz. A sürgősségin megvizsgáltak, mondták, mi a helyzet, hol a gond, azt is hozzátették, hogy ilyenkor ősszel ez gyakori, nyugodjak meg, kaptam gyógyszert és hazamentem. Amikor másnap kézhez kaptam a laboreredményeimet, nem minden érték volt a helyén. A doki megnyugtatott, igazán semmi komoly. Nem kell aggódni. Na de én nem értettem, mi micsoda, melyik rövidítés mit jelent a papíron, ezért gondoltam, rákeresek a neten. Na ezt nem kellett volna. A mindent is tudó internet egy halomnyi baljós betegséget dobott ki, elárasztott riogató vészhelyzetekkel, intő jelekkel, megdöbbentő veszélyes fordulattal: ha ez fáj az ezért van, de amazért biztosan és a végeredmény, hát az cefet rossz lesz, készüljek. Készüljek, mert itt minden lehetséges, ami meg nem, az valószínű, és ráadásul tutibiztos. Szóval semmi sem biztos, de egyébként meg sejtelmes és kétes, de az hótziher. Miután dr. gugli rém és egyéb állításait elolvastam, levert a víz. Letettem a telefont, jó messzire magamtól.
Egy dologra volt jó ez a rengeteg „hasznos” információ: soha többet nem keresek rá semmilyen hülyeségre a neten. Betegségre meg pláne nem. Nem fogok doktorosat meg laborosat játszani, értékeket méregetni. Maradjon meg mindenki a maga mesterségénél.
