A hétvégén nagytakarítás volt nálam. Mivel a kedvesem jelenleg külföldön dolgozik, egyedül lakom, így viszont rendetlenebb a ház, ritkább a porszívózás, a portörlés. Mosok magamra, de a takarításhoz nincs túl nagy tehetségem, ami egy férfiember esetében azért talán nem olyan nagy meglepetés. Látva a helyzetet, húgom sietett a segítségemre, fölajánlotta, hogy eljön, és ketten csillogó tisztaságot varázsolunk ebbe az egyébként szép lakba.
Szombaton meg is érkezett, reggeltől délután háromig szinte mindennel meglettünk, eltűntek a pókhálók, visszanyerték színüket a függönyök és a szőnyegek, újra régi fényükben tündökölnek a bútorok. Mintha az egész belső tér megnőtt volna a rend és a tisztaság következtében. Közben pedig egyfolytában azon csodálkoztam, hogy az én húgom mennyire ügyes. Amíg én egy sarokban akár fél órát is elszöszmötöltem ügyetlenségemben, addig ő elrendezte a konyharészt, és felmosott a fürdőszobában, amíg én leszedtem azt a néhány függönyt, addig ő lemosta a szekrényeket, és megtisztította az edényszárítókat. Jobban a kezére állt ez a munka, és szívesen csinálta, amiért rendkívül hálás vagyok neki. Ő a szeretetét ily módon is képes kimutatni.
Nagyon jólesett így együtt lenni, hasznosan tölteni az időt, a közös munka eredményében gyönyörködni. Viszont neki el kellett mennie, így nem jutottunk teljesen a takarítás végére. Így ma jöhet még az ablakmosás...
