Nem csak a pipacs jelzi, hogy május havát tapossuk, hanem a kirakatokat elárasztó tablók is. Tele életkedvtől sugárzó arcokkal, reményteljes pillantásokkal, fiatalságuk erejével alig bíró lányokkal, fiúkkal... Milyen ártatlanok és tudatlanok!
Mi vár rájuk? A szerencsésebbjei egyetemre iratkozhatnak, a még szerencsésebbek el is helyezkedhetnek. Jó részük mégis diplomás munkakeresővé válik, mert az ország gazdasága és oktatási rendszere olyan, amilyen. Begyöpösödött, önmagáért van, képtelen a fejlődésre. Rossz.
Azért remélem, ezek a fiatalok, akik az „élet küszöbén” toporognak, túllátnak mindezen. Megszimatolják, hogy itt is lehet, hogy másként is lehet. Jó tanácsot nem tudok adni, de ez nem is tisztem. Viszont nem hallgathatom el, amit látok. Azt, hogy fokozódott az igény az egyedi, a minőségi áru, a természetes, a bio iránt. Vannak országok, ahol a legjobban keresők közé tartoznak a szakácsok, a kőművesek, a zsindelykészítők, a szíjgyártók és nyeregkészítők, a szabó-varrók. Újra előtérbe kerültek a kézműves szakmák, feltámadt „halottaiból” a fazekasság, a kosárfonás, a nemezelés, a gyertyaöntés, a hímzés, a szövés vagy a kékfestés. Talán ilyen irányba is elindulhatnak a pályakezdők.
