Nem tudom, máshol hogy van, de nálunk, itt a hegyen túl, mintha megállt volna az élet, s miután megállt, lassan sorvadásnak indult. Például a rendőrök most is ingyen burekoznak az albán péknél, mint a kilencvenes években. Valahol megértem, elvégre mi néhány burek, Koszovóért cserébe, meg aztán jobb is, ha nem derül ki, hogy pék uram miből készíti a kenyeret. Igaz, az itteni népek gyomra szinte mindent bevesz, a csapi vizünkben például annyi a vas, hogy a mágnes simán magához rántja. A politikusok persze mindig ígérgetik, hogy helyrehozzák a vízhálózatot, meg azt is mondják, hogy kibetonozzák az utcákat, meg munkahelyeket teremtenek, meg a közbiztonságról is azt állítják, hogy egyre csak nő. Aztán Józsi bácsinál elszakad a film, mert az autó már megint beragadt az utcán a sárba, meg a sonkát is ellopták a spájzból, meg az epéjében kicsi kövek nőttek a víztől, és 3 napot kellett várni, hogy bejusson az orvoshoz, ráadásul a gazda csökkentette a fizetést, mert nyaralni ment. Szóval olyankor, amikor Józsi bácsi odacsap, akkor a politikusok mindig azt mondják, hogy nem lehet mit tenni, mert a pénz a hegy túlsó oldalán ragadt. A faluban mindenki tudja, hogy igazából ott is ragadt, meg nem is, mert azért fizetésekre meg reprezentációra mindig jut, de azt is tudjuk, hogy erről nem a politikusok tehetnek. A községháza olyan mocsaras területre épült, ahol egykor egy ősi indián temető volt. A helynek most olyan rontó sugárzása van, hogy aki több időt tölt a községházán, az lassanként tökéletesnek látja magát, s csak egy dolog érdekli, minél tovább ott maradni. Talán ezért is állt meg az idő itt, a hegyen túl, s ezért indult sorvadásnak. Az emberek már nem hiszik, hogy valaha is elmúlik az indián temető átka, és tömegesen költöznek a hegyen túlra. Egy barátom azt mondta, csak az öregek és a nyomorultak maradnak a faluban. Hát, igaza lehet. Én is egyre csak öregszem, és néha elégé nyomorultul érzem magam itt, a hegyen túl.
