Már megint átvertek! – dühöngtem ma reggel, amikor rápillantottam a közeli kisboltban kapott számlára, és rájöttem, hogy az akciósként hirdetett terméket teljes áron fizettették meg velem. Ott, az üzletben szemüveg nélkül természetesen nem tanulmányoztam át a számlát, úgyhogy nem is reklamáltam. Harminc dinárom bánta, ennyivel károsítottak meg. Eldöntöttem, többé nem teszem be a lábam ide, van épp elég üzlet a közelben.
Egy, különféle apróságokat árusító bolt nyílt nemrégiben a szomszéd utcában. Naponta ott járok el előtte, mindennap megcsodálom a kijáratnál felszerelt nagyméretű lopásgátló érzékelőt. Néhány száz dináros termékeket árusítanak, nőknek. Mindig tele van az üzlet nézelődő, vásárolgató asszonyokkal, el tudom képzelni, hogy bolti szarka is akad közöttük. Először bosszantott az a nagydarab érzékelő készülék, ám rájöttem, sokkal becsületesebb, egyenesebb módszer az, mint amit egyes boltokban alkalmaznak, hogy a kereskedő ott settenkedik a vásárlók között, gyanakodva fürkészi, zsebre vág-e valamelyikük valamit. Ha a kedves vevő átsétál egy másik sorba, ő is pillanatok alatt ott terem. A vevő – még ha soha életében egy doboz gyufát sem tulajdonított el – kínosan érzi magát. A vevő kísérgetése még a haszontól is megfosztja az üzlet tulajdonosát, mert a vásárló, hogy szabaduljon a gyanakvó pillantás elől, gyorsan befejezi a vásárlást, a pénzköltést.
