Kellemes hangot ad a kasza kalapálása. Sajnos, már csak nagyon ritkán hallani ezt a kedvesen csengő „melódiát”. Mintha a kasza és az azt kalapálók szorgalma kiment volna a divatból. Átadva a helyét másnak. A kaszát már jó ideje háttérbe szorították a gépek, amelyeket egyre gyakrabban gépies agyú alakok kezelnek. Tavasszal ezek a „gépemberek” veszik át a hatalmat a kerti pázsitokon, s egyéb füves területeken, ahol már-már automatikusan tologatják a fűnyírógépeket. Egyesek motoros kaszával esnek a növényeknek, miszlikbe vágva mindent és hatalmas rendetlenséget okozva mindenütt, ahol végigvonulnak. Amikor gépeikkel ledarálják a füvet, gyakran kidobják azt. Pedig nem is olyan régen a (jó minőségű) fű még komoly érték volt, mert kiváló eledelként szolgált a jószágnak. Sőt, az embernek is hasznára vált. Már, aki tudta, hogy a zöld területekről milyen növényt érdemes begyűjteni – (gyógy)tea készítésére. Bizton állítható: nagyon sokféle „füvet” lehet ma is gyűjteni, felhasználni, de a gépagyú fűnyíró és motoroskasza kezelők nagy többsége erre már képtelen. Teljesen elszakadtak a természettől. Ezért nincs mit csodálkozni azon, ha e gépiesült emberfélék csemetéi egy tehén láttán így örvendenek szüleik előtt: „Milyen szép ez a nagyra nőtt kecske!”.
