A reggel maga a szociológia. Az állatok reggele is az lehetne, ha kellő időm jutna a tanulmányozásukra. Azt viszont látom, hogy a vakond nagyon korán túr (a legújabban hallott javaslat szerint bodzavirágot kell tenni a járatába), a szomszéd macskák lustának tűnnek, hiszen csak fél hét tájban sétálnak át az udvaron, miközben a madarak némelyike már réges-rég megreggelizett. Igaz, ők is talányosak, mert a feketerigó hol egészen korán szedeget a fűben, hol pedig nem győzöm kivárni; a verebek, persze, frissek, miként a gerle is. A sokfajta madár zenebonája sem ugyanakkor szól: a felhőmentes ég a napfénnyel alighanem korábban dalra serkenti őket, mint az esős szürkeség (ha olyankor egyáltalán megszólalnak).
Az ember talán „megfejthetőbb”. Legkorábban egy-egy gyalogszerrel – alighanem munkába – induló kel útra (ők vannak legkevesebben), majd következnek a kerékpárosok fél hat tájban. Az első autók nem sokkal hat előtt zúgnak el, így a biciklisekkel együtt érkeznek a korai városi munkakezdésre. Fél héttől már egymást érik a hol rozoga, hol fényesen csillogó drága járművek, többé-kevésbé behatárolva a tulajdonosok anyagi helyzetét. A traktorok pedig néha már fölverik a hajnalt, máskor meg sokáig pihennek – időjárástól függően, mint a madarak.
Hét óra előtt elindulnak az autóbuszra a városba készülő középiskolások, fél óra múltán pedig a kisiskolások és az óvodások is, a derűsebb felére fordítva a világot. Jó reggelt!
